Formabontó sms-könyvvel jelentkezett dr. Sárosi István.
Óriási siker volt az idei POSZT kezdetén az East-koncert, azon belül Az áldozat című színjáték zenéje. A darabot húsz éve a pécsi orvos, dr. Sárosi István írta, azóta született tíz további kötete, a héten pedig formabontó sms-könyvvel jelentkezett. Dr. Sárosi István 1951-ben született Salgótarjánban. 1975-ben diplomázott a POTE-n, belgyógyász, kardiológus, intenzív, sürgősségi szakvizsgája van, a PTE I. Belgyógyászati Klinikán dolgozik. Megjelent több drámakötete, két regénye, egy novellagyűjteménye. Négy gyermeke van, Péter, Eszter, Gergely, Nóra – a legidősebb 38 éves, a legfiatalabb gimnazista – írja a Dunántúli Napló – online.
– Írásai mindig meghökkentő kérdéseket feszegetnek, újságcikként is szenzációsak lennének. Hogy talál rá a sztorikra?
– Ezúttal nem a téma, hanem a műfaj talált rám. Az sms-ek feszültsége, tömör, határozott stílusa adta az alapötletet, melyhez izgalmas pécsi közéleti, bűnügyi, színházi esetekből merítettem a tartalmat.
– Nem fél, hogy valaki magára ismer és beperli?
– Soha nem tartott vissza félelem, hogy leírjam azt, ami bennem van. És nem érdekelt a botrány sem.
– Mi van most a tarsolyában?
– Színpadkész egy új tragikomédiám, drámakötetem vár megjelenésre horvát nyelven, és egy verseskönyv Bachmann Zoltán rajzaival, továbbá egy dráma készül Israel Zoller római főrabbiról, aki a zsidók deportálását a pápa segítségével próbálta megváltani.
– Orvos vagy író inkább?
– Időnként kevésnek érzem a napi 24 órát, de a két területet teljesen különválasztom, például csak baráti körben beszélgetek irodalomról. Másrészt mindig ott jár a fejemben valamelyik művem. Megtörtént, hogy Füredre autóztam, de úgy elgondolkodtam egy soros dráma cselekményén, hogy csak Keszthelynél vettem észre: eltévedtem.
– A könyveiben pedig a szakmáját kerüli?
– Benne élek, így nehezebb észrevenni a groteszk jelenségeit. De orvosként a halállal nagyon sokszor találkozom, és ezek az élmények az írásaimban is helyet kapnak. Mindenkinek szüksége lenne az életben egyszer, hogy szembesüljön a halál közelségével, mert sokkal jobban értékelné az életet, új regényem legmélyebb üzenete ez.