Cukorbetegen is vasember akar lenni

„Lujókám, ez a nyolc hónap felkészülés hibátlan, csak az az előző huszonöt év..." – hangzik Bozsó Zoltán tízszeres ironman már-már aforizmává nemesült frappáns megfogalmazása. Való igaz, Lukics János akár könyvet is írhatna az elmúlt negyed századról, s ha csak korábbi énje lenne a főszereplő, a történet meglehetősen komor véget érne. Cukorbetegség. Amikor a beteg először meghallja a diagnózist, végigfut előtte a jövője: drasztikus diéta, inzulin, hipózás, rohamok. Lukics János – igen tág ismeretségi körének: Lujó – is megdöbbent. És persze megtette élete nagy fogadalmát, életmódváltást, egészséget vizionált. Aztán, mivel a betegség nem jelentkezett a szürke hétköznapokon, végül is nagyon nem erőltette magát. Inkább csak kihívásokat keresett, hogy bizonyítsa, cukorbetegséggel is lehet teljes életet élni, anélkül, hogy megvonna magától minden földi jót – írja a sonline.hu portálja.

Persze tudta, sportolni is kellene valamit, ám mivel futni utoljára valamikor diákfejjel a tornaórán tanári utasításra volt hajlandó, a rali mellett tette le a voksát. Abból is a kötetlenebb, mondhatni bulizósabb változatot kedvelte meg, s jutott el így kétszer is Afrikába: előbb a Budapest–Bamakót teljesítette, majd a klasszikus Párizs–Dakar útvonalán végighaladó Heroes Legenden próbálta ki magát. S mivel a sivatagi megpróbáltatásokat jól viselte, úgy érezte, nincs előtte akadály, fizikai korlát, akár az ironmant is teljesíteni tudná: leúszik 3800 métert, biciklizik 180 kilométert, majd lefut egy maratonit... Ismerősei meglehetősen tamáskodtak, s valamiféle előzetes kontrollt javasoltak számára. Ezért aztán Lujó bejelentkezett Budapestre a Sportkórházba egy kivizsgálásra.

Az orvos, amikor meghallotta, mit akarok – elevenítette fel a megdöbbentő pillanatokat Lukics János –, az eredményeim láttán csak annyit mondott: elindulhat, de nem biztos, hogy túléli...
A doktori megállapítás hozta el az igazi metamorfózist.
Elhatároztam, hogy akkor is megcsinálom – mondta Lujó. Rendesen felkészülök, vigyázok magamra, főként, hogy a doki azt is elmondta, cukorbetegséggel még nagyobb erőpróba, sokkal jobban oda kell figyelnem mindenre – tette hozzá.
A második, immáron komoly fogadalomtételnek több mint nyolc hónapja. Azóta Lukics János hetente háromszor 6–8 kilométert fut az atlétikai pályán, kétszer két kilométert kallózik az uszodában, hétvégenként pedig naponta teker 50–60, s fut 16–18 kilométert. Edzők segítségével.

Magamtól már rég feladtam volna – ismerte el. Mindenki azt mondta, csak az elején lesz nehéz, aztán majd belerázódom, de ez hülyeség. A futást legszívesebben a harmadik kör, azaz a bemelegítés után abbahagynám... Mindennap eszembe jut, mit keresek itt, amikor otthon ülhetnék a tévé előtt csipszet majszolva...

Ehelyett fogyott tíz kilót. És reggel beadja magának az inzulint, s irány az edzés. Melyen Bozsó Zoltán a fizikai felkészülés mellett a szellemire is ügyel, elmagyarázza a verseny alatti táplálék- és folyadékpótlás szükségességét, menetét. A verseny alattit, ugyanis Lujó a hét végén élesben is kipróbálja magát: benevezett a Balatonmanre, igaz – s ez is jelzi, megkomolyodott –, egyelőre „csak" a féltávú ironmanra.

A biciklitől tartok a legjobban, ugyanis Balatonfüredről a Bakony felé jelölték ki a 90 km-es pályát – állítja. Ha azon túlleszek, valahogy csak eljutok a célig – tette hozzá Lujó. Azonban akkor sem pihenhet, ha sikerül a nagy álom első fele – mert nem tett le az ironmanról sem –, ugyanis egy hónap múlva újabb komoly fizikai erőpróba vár rá: mint a rali szerelmese, benevezett az Asia Race-re. A legendás Selyem-út rali útvonalán 7500 kilométert tesznek meg a versenyzők, szinte járhatatlan terepen. Az igazi versenyen az oroszországi Volgográdból indulva Kazahsztánon át le Türkmenisztánba, majd Azerbajdzsánból Grúzián át – keresztül a Kaukázuson – a Fekete-tenger mellé, Jaltába visz a mezőny útja. A start és a cél eredendően nagyjából 1200 kilométerre található egymástól, a versenyzőkre viszont 7500 kilométer vár, hiszen Nyíregyházáról indulnak, s 16 nap alatt kell teljesíteni a távot. Azt mondják, nehezebb a terep, mint Afrikában – jegyezte meg Lukics János. Éppen ezért kicsit átépítettük a Dakaron elhasználódott Pajerót, s fel is turbóztuk a motorját. Türkmenisztánban átmegyünk a Kara-kum sivatagon is, állítólag ahhoz képest a Szahara smafu. Persze előbb a Bakonyt kell túlélni...