Nyolc mentőállomásán húsz mentőkocsi teljesít szolgálatot, tíz folyamatosan, 24 órában „dolgozik".
Öt helyen van esetkocsi, ebből négynek folyamatos, Bercelen 12 órás a műszakja. Az állomások közül jelenleg három megfelelő, kettő korlátozottan alkalmas, három alkalmatlan minősítésű. A két utóbbi kategóriába sorolt épületének felújítására, illetve újak építésére a tervek készen vannak, pályázataik pozitív elbírálását várják.
Feltöltötték a mentőtiszti létszámot, jelenleg három mentőorvos (1 részállású), huszonkét mentőtiszt, hatvanöt mentőápoló, ugyanennyi mentőgépkocsi-vezető, tizenkét mentésirányító és négy adminisztratív alkotja a szervezet személyi táborát. Ezek az információk az Országos Mentőszolgálat Észak-magyarországi Regionális Mentőszervezet Nógrád Megyei Kirendeltségének elmúlt évi munkájáról készült összegzésben szerepelnek.
A nógrádi mentők tevékenységéről közmeghallgatáson tájékozódott nemrégiben a megyei közgyűlés Nagy József vezető mentőtiszt beszámolója alapján. Eszerint az elmúlt évben a megyében összesen 19 295, zömmel tényleges mentési feladatot végeztek el, ebből azonnal végrehajtandó volt 14 447. Késve teljesítettek 32 esetben, ami elenyészően kis szám, s nagyrészt gépkocsihiányból adódott.
A mentés biztonságának egyik mutatója a kiérkezési idő. A tájékoztató adatai azt jelzik, hogy a sürgős hívások jelentős részét a bejelentéstől számított negyedórán belül teljesítik a mentősök. Kiérkezésüket nagyban befolyásolják a rossz minőségű, kátyús utak, amelyek gyakran okoznak gépkocsijaikban sérülést.
Nagy József tájékoztatójában felhívta a figyelmet arra is: a megye esetkocsijai gyakran négy-öt órára kiesnek az ellátásból, a megnövekedett budapesti és miskolci szállítások miatt. Az akut miokardiális infarktus korszerű orvoslásához elengedhetetlen a szívkatéteres vizsgálat, amire Nógrád megyében jelenleg nincs lehetőség, ezért az infarktusos betegeket sürgősen tovább kell vinni.
A távolsági sürgősségi eseteknél nagy segítséget jelentett a helikopterek igénybe vételének lehetősége. Az úgynevezett esetfeladatokat jó színvonalon végezték, panasz sem az ellátottak sem a gyógyintézetek részéről nem érkezett.