Sok orvos nem tudja meghallgatni a pácienst

Daganatot találtunk. Meg kell műteni. Rosszindulatú. Kemoterápiára lesz szükség. Legfeljebb egy év lehet hátra. – Nehéz mondatok, melyeket egy onkológus napjában akár többször is ki kell, hogy mondjon. Dr. Borbényi Erika több mint húsz éve küzd meg a kihívással és a betegek első reakcióival. Ilyenkor mindig szem előtt tartja, hogy a másiknak nehezebb hallani a rossz diagnózist, mint neki kimondani – olvasható a nlcafe.hu portálon.

„Az egyik páciensem búcsúzóul felírta a névjegykártyája hátára, hogy legyek mindig ilyen kedves a betegekkel, mert az egy fél gyógyulás. Tavaly, harminchárom év után találkoztunk újból, ismét elmondta, hogy ez milyen sokat jelentett neki – a tőlem kapott zárójelentést is megőrizte. Később, háziorvosként egyre több olyan betegem lett, akikkel mások nem tudtak szót érteni. Ezek a „zűrös esetek" maguk is szerettek volna aktívan tenni a gyógyulásukért – ezt a kollégáim egy része úgy vette, hogy „beleszólnak a nagyok dolgába". Ők nem hittek az egyenrangú orvos-beteg kapcsolatban, én viszont partneri viszonyra törekedtem. Így kezdődött.

Úgy véli, sokan nem tudják meghallgatni a pácienst, pedig el kell fogadni, hogy a súlyos betegség hírére ki fog dőlni belőle valami, ami lehet zokogás, kiborulás, támadás, de hitetlenkedés is. Van, aki minden szóba beleköt, meg olyan is, aki cinikus: akinek egész életében volt egy ironikus, szarkasztikus gondolkodása, az lehet, hogy egy ilyen helyzetben is valami rendkívül frappánsat mond. Más meg sehogy nem tudja kiadni magából az érzéseit, és teljes nihilizmusba süllyed. Mindegyik reakciónak van egy lecsengési ideje, ezt ki kell tudni várni, mert egy érzelmileg éppen felrobbanó emberrel nem érdemes folytatni a racionális beszélgetést. Előbb-utóbb elül a zűrzavar, és akkor már jobban megérti, elfogadja a beteg, hogy mit lehet tenni – és biztosítani is kell arról, hogy máris intézzük, amit lehet. Többször vissza kell térni az elmondottakra, leírni, és utána visszahallgatni.

Hogy melyik reakciót, hozzáállást viseli a legnehezebben? Így válaszol:
– A hangos szót és az üvöltést. Nem a sírva kiborulásra gondolok, hanem amikor valaki dühből elkezd ordítani, csapkodni, elrohanni, visszajönni. Ilyenkor kell leginkább helytállnom, hogy ne ránduljak össze, mert nem ülhetek úgy, mint egy megfélemlített kislány. Meg kell maradnom orvos szerepben. Ilyen reakció egyébként nem csak a rossz hírek közlésekor törhet elő: sok a rossz idegállapotban lévő beteg, aki öt percet sem tud nyugodtan várni. Azt is nehezen értik meg, amikor azért van csúszás, mert valaki épp most tudta meg, hogy nagy a baj. Ha valaki üvölt, annak kifelé alig van észlelése, csak mondja a magáét.

A teljes interjú a nlcafe.hu portálon olvasható.