Sokan fognak körülöttünk meghalni megint

"Természetesen a saját magam nevében fogok írni, a saját gondolataimat. Többször átgondoltam már, érdemes-e, kell-e egyáltalán erről mondanom valamit? Azt gondolom, hogy nem írnék most, ha a közszolgálati média tenné a dolgát, és ha fogalmuk lenne az embereknek, mi történik a kórházakban" - írta meg tapasztalatait egy Covid-betegekkel foglalkozó orvosnő férje a Keljfeljancsi című műsornak. Az írást a 168.hu közölte változtatás nélkül.

"Kezdem azzal, hogy amikor már javában benne voltunk a második hullámban, a feleségem egyszer csak közölte, hogy el kell válnunk. Először azt hittem, hogy viccel, de nem. Az új jogviszony szerint csak az az orvos nem vezényelhető máshová, aki egyedül neveli a gyerekeit. Különben bármikor közölhetik vele, hogy tíz nap múlva az ország másik pontján kezd a következő fél vagy egy évben, nem is tudom. Az amúgy is terhelt családi életünkbe ez nem hiányzott. A feleségem épp ma reggel is úgy indult el dolgozni, hogy hallotta a gépek sípolását a fejében. Erre ébredt. Gondolom nem mindig mondja. Nem tudom, pontosan mi játszódik le benne. Akkor oldódott csak a helyzet, amikor megkapta az első oltást januárban. Addig érzelmi aknamezőn táncoltunk. Az oltás után derült csak ki számomra, hogy mekkora is volt valójában ez a teher, ami azóta mérséklődött, de nem szűnt meg teljesen. A második hullám alatt több nagyon sok beteg halt meg a feleségem osztályán. Legtöbbjükre emlékszik, fel tudja idézni az arcukat, és hogy melyik ágyon feküdtek. Volt-e gyerekük. Ez kezdődik most, és tart már egy ideje megint. Azzal kiegészítve, hogy megjelentek az osztályon az oltástagadó oltatlanok. A minap mesélte, hogy egyikük kijelentette, már beoltatná magát. Most már? Hogyan? Minek? Nem értik. Persze ebben részben szerepet játszik az aktuális állapotuk is, oxigén nélkül harmincakat szaturálnak, hypoxiás állapotban pedig módosul a tudatállapot, zavartak, nem beszámíthatóak. Továbbiak a teljes cikkben