Sokan nem értik, miért simogatjuk, puszilgatjuk őket

Az ember belép az újpalotai lakótelep peremén a Fejlesztő Gondozó Központ (FENO) földszintes épületbe, és egy másik univerzumban találja magát. Nem működnek a megszokott kommunikációs rutinjai, nem működik a beszéd, egészen másképp lehet csak szemkontaktust teremteni, furcsa hangok visszhangoznak mindenhonnan, olvasható az Index riportjában.

A FENO-ban súlyosan halmozottan sérült embereket gondoznak. Ez az állapot többségüknél a kerekesszéket jelenti, valamint súlyos értelmi fogyatékosságot. A 36 ellátott között kevés van, akinek az értelmi szintje elérné egy egyéves kisbabáét: inkább a 6-7 hónapos a jellemző. Az átlagéletkor 36 év. Ők azok az emberek, akikkel az utcán, a buszon, a boltban jó eséllyel sosem, vagy csak borzasztó ritkán találkozunk. A FENO idén Jószolgálat-díjat kapott, a díj médiapartnere az Index. 

Nem azért nem látjuk őket, mert nem léteznek, hanem mert családjuk, segítőik számára autó nélkül a város szinte járhatatlan. Az épített környezet, a tömegközlekedés kevés kivétellel nem akadálymentes. Ettől elválaszthatatlanul a társadalom túlnyomó többsége pedig sincs felkészülve, érzékenyítve rá, hogy ne elforduljon vagy borzongva sajnálkozzon, ha ilyen embereket lát, hanem az élet részének tekintse, amin nincs megütköznivaló. Ezért kirívó a FENO-ban azt látni és megélni, hogy egy elkötelezett csapat mennyire magától értetődő eltökéltséggel és természetességgel tud olyan kliensekkel dolgozni, akikről kezdettől fogva tudni lehet, hogy nem hogy az önellátásra nem lesznek soha képesek, de az számít nagy dolognak, amikor például pár év után az egyikük először markol rá a kanálra. Ez az első lépés afelé, hogy egyedül tudjon enni, és ki tudja fejezni, ha valami nem ízlik neki. Valahol itt kezdődik az önrendelkezés.

A legjobb dolog, amikor rád mosolyog, és tudod, hogy eljutottál hozzá. A legrosszabb meg, amikor sír, és fogalmad nincs, miért – mondja Némethné Varga Viktória, a FENO vezetője. Sokan nem értik, miért simogatjuk, puszilgatjuk őket: ez az első út hozzájuk. Verbálisan nem lehet velük kiteljesedni, verbálisan csak egymással tudunk kommunikálni."

A FENO sikerének egyik kulcsaként a vezető a fenntartó önkormányzat hozzáállását említi: a XV. kerület évtizedek óta nem tehernek, hanem küldetésnek tekinti a nívós szociális ellátórendszer fenntartását, messze a törvényi előíráson túlmenően. Ezért itt nem nehézséget jelent az önkormányzati háttér, hanem ellenkezőleg: büszkék rá. A másik pedig az alá-fölérendeltség helyett a partneri viszony a dolgozók között, a szülőkkel, és főleg a fiatalokkal. 

A FENO egyik célja a fiatalok fejlesztése. A másik a súlyos, halmozottan sérült gyerekek láthatóvá tétele: hogy érzékenyítsék rájuk a külvilágot. "Róluk lehet tudni a legkevesebbet, pedig nekik van rá a legnagyobb szükségük, hogy tudjanak róluk" – mondja a FENO vezetője.

A halmozottan sérült emberek gondozása komoly pszichés terhelést jelent. A FENO dolgozói a csapatépítés és a szervezetfejlesztés mellett szupervízióba is járnak, tehát maguk is kapnak mentálhigiéniás segítséget, hogy elbírják az őket nyomó súlyt, tudják kezelni a konfliktusaikat, és ne égjenek ki.

A teljes riport az Indexen olvasható.