Sorra hagyják ott a kórházban a beteg gyerekeket

Hivatalos statisztika nincsen arról, hogy hány gyermeket nem látogatnak a kórházakban, de a gyakoriságáról azért kaptam információt: egy nővér elmondta, csak a legutóbbi két hétben négy olyan gyermek került az osztályukra, akinek a szüleit a betegfelvétel óta nem látták. Pontosabban kettő kicsinek akkor sem, az egyiket mentő szállította be az óvodából, a másikat egy nagynéni hozta be, azt mondta, azért ő, mert neki van autója a családban - írta az nlcafe egyik olvasója a lapnak, mely utánajárt a témának.

A legtöbb esetben maguk az egészségügyi dolgozók sem tudják az okot, miért hagyják magukra ezeket a kisgyerekeket. Azt azonban valamennyien feltételezik, hogy gyakran a szülők is nehéz élethelyzettel küzdenek. És előfordul olyan is, hogy hosszú idő után mégis előkerül valamelyik szülő, és meg is próbál magyarázatot adni a távollétére. Ilyenkor az indokok között szerepel, hogy nem tudja az útiköltséget megfizetni, hogy nem tudja a munkájával összeegyeztetni a bejárást, hogy egyedülálló anyaként nem tudja a többi gyerekét kire hagyni, még a látogatás idejére sem.

Az egyik ápolónő, aki húsz éve dolgozik betegágy mellett, elmondta, vannak ennél furcsább indokok is. Például, hogy arra hivatkozik a szülő, hogy biztonságban tudta a gyermekét, kap enni, szakképzett dolgozók vigyáznak rá… A nővér azt mondja, azért ilyenkor az a kérdés mindig ott motoszkál benne: meg sem fordul a szülő fejében, hogy a gyereke gyógyulását akadályozza azzal, hogy feléje sem néz? Hogy az elhanyagoltság érzése olyan érzelmi állapot, ami csak árthat neki? Mint mondja, ehhez nem kell ismerni a hospitalizáció szakkifejezést – ahogyan a hozzáértők nevezik ezt a jelenséget –, egy laikusnak van, vagy kellene hogy legyen ennyi együttérzése.

„Annak semmilyen szankciója nincsen, ha valaki nem látogatja a kórházban a gyermekét” – ezt már egy területi védőnő mondja. „Mi akkor kerülünk a képbe, ha a gyógyult gyermeket nem viszik haza a kórházból, ha a szülő elérhetetlen. Ilyenkor a kórházi szociális munkás megkeresi a gyermekjóléti szolgálatot, az ottani kolléga pedig minket. Mi meg felkeressük a szülő utolsó megadott lakcímét, ami gyakran egy otthagyott albérlet, újabb címet, információt pedig a szomszédok sem tudnak. Ilyenkor beindul a gépezet, és a gyerek átmeneti állami gondoskodásba kerül: gyermekotthonba vagy nevelőszülőhöz.” A védőnő hozzáfűzi, nem csak ilyen családok vannak, igenis találkozik olyannal is, amikor a szülő együttműködő, de egyszerűen nincs hova hazavinne a gyereket. „Nagyon nehéz ilyenkor segíteni, nincsen egy komplex ellátórendszer, amely támogatná a nehéz helyzetben lévőket. Létezik például a családok átmeneti otthona, ám ennek igénybevételére az jogosult, akinek van kerületi bejelentett lakcíme, hát, ilyen többnyire pedig nincsen. Ráadásul itt várólista van a felszabaduló helyekre, tehát egy krízishelyzetben lévő családnak nem megoldás. A teljes cikk itt olvasható