Miután a csütörtöki testületi-ülésen újra tárgyalták a Szent Lukács Egészségügyi NKft. orvos-ügyvezető igazgatójának kinevezéséről szóló napirendi pontot, Szabó Loránd polgármester szombaton aláírta dr. Nagy Mihály egy évre szóló megbízatási szerződését. Korábban már cikkezett a lap arról, hogy a fideszes többség megerősítette korábbi döntését, miszerint dr. Nagy Mihály töltse be a tisztséget. Szabó Loránd az üggyel kapcsolatban azonban elmondta azt is, hogy a Kormányhivatalhoz fordul törvényességi ellenőrzésért, mert tudomása szerint – csak pályáztatás útján lehet erre a posztra a megfelelő személyt kinevezni -
számolt be róla a Tolnai Népújság.