Jövő év elejére készülhet el az új sürgősségi osztály, mely a legmodernebb lesz Magyarországon.
Hét szakma kap helyet a 2700 négyzetméteres épületben, ahonnan a legritkább esetben kell majd tovább szállítani a beteget. Látványos szakaszába érkezett az új sürgősségi betegellátó osztály kivitelezése. Az új klinika bal oldalához csatlakozó épületnek már elkészült az alagsori és földszinti része és épül az első emeleti gépház szerkezete is. Kinőtt tehát a földből végre az az ingatlan, melynek kivitelezésével másfél éves csúszásban vannak – írja a Délmagyar – online.
Az eredeti elképzelés szerint már 2011 őszétől kellett volna fogadnia a betegeket, de a közbeszerzés elhúzódása és jogszabályi változások sokat hátráltatták az indulást. Az alapkövet májusban tudták letenni.
Az új jogszabályok miatt a helikopter leszálló repülőtérnek minősül, így az erre vonatkozó engedélyeztetési eljárást is el kellett indítani – mondta el Márkus Péter projektmenedzser. Amellett, hogy a tervektől a reptéri rendig mindent be kell adnunk augusztusban, az építési engedélyt is módosítani kell, mert a felső tányért, melyre a helikopter leszáll, 17,5-ről 20 méter átmérőjűre kell megnövelni – tette hozzá Márkus Péter.
Az épület felső részét tehát át kell terveztetni. És bár a leszálló nélkül is be tudják indítani az osztályt, várhatóan csak jövő év elejére készül el Magyarország legjobb sürgősségije.
Egyedülálló infrastruktúrával rendelkezik majd. Ilyen egy kapus osztály, ahol minden szakma egy helyen van és ekkora betegforgalmat bonyolít le, nincs még egy hazánkban – nyilatkozta Pető Zoltán osztályvezető egyetemi docens. A 2700 négyzetméteres sürgősségi osztályon kap helyet a belgyógyászati, a neurológiai, a baleseti sebészeti, a traumatolőgiai, a pszichiátriai és a toxikológiai ellátás. Mivel az épületben áll majd rendelkezésre a teljes ellátókapacitás – beleértve az épületkomplexum magját alkotó új klinika területén épülő 14 panelműtőt – nagyon ritkán fordul majd elő, hogy a behozott betegeket máshova kell szállítani – tette hozzá Pető Zoltán. Ez jelentős előrelépés lesz a mostani, pavilon-rendszerű ellátáshoz képest, amikor az épületek között utaztatgatják őket.