Az esetek halmozódása arra is utalhat, hogy átfogó személycsere előtt áll az ágazat.
Az elmúlt napokban hírbe hozott kórházi felmondások hátterében egyszerre érhetők tetten hétköznapi munkaügyi viták, mögöttes (szakma)politikai szándékok, de mélyen gyökerező rendszerhibák is - írta a hvg.hu.
Eddig nem volt divat, hogy a kórházi dolgozók elégedetlenségük okaként ne csak alacsony keresetükre és extrém munkaterhelésükre panaszkodjanak, hanem ujjal mutassanak közvetlen főnökükre vagy egyenesen a kórház főigazgatójára, mint aki felelős a rossz munkahelyi hangulatért. A nyilvánosság elől eddig gondosan takargatott személyi ellentétek – amelyek éppen úgy léteztek eddig is - szinte egy csapásra kerültek felszínre.
Az esetek halmozódása arra is utalhat, hogy átfogó személycsere előtt áll az ágazat. Az októberben kinevezett egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán minden jel szerint a saját embereivel, de legalábbis nem az elődei – Szócska Miklós és Zombor Gábor – által kinevezett káderekkel képzeli el az új szemléletű intézményvezetés meghonosítását. Ehhez kétségtelenül jól jön, ha a mostaniak legalább egy részéről ki lehet mondani, hogy nehéz velük kijönni.
De annak a vizsgálatára is rá lehet kanyarodni, hogy milyen struktúrában működnek a fővárosi kórházak, lehet-e egyszerre ennyi helyen biztosítani - nemcsak eszközt, hanem kellően képzett és pihent ápolókat, orvosokat...