Jelentősen megugrik a különböző drogokat kipróbálok aránya a nyári időszakban.

Míg az ország más területein főként a nagyobb zenei fesztiválokhoz kapcsolódóan, Békésben általában a kortárs csoport hatására, ismerős környezetben találkoznak először a kábítószerekkel a fiatalok.
- Az unalom az egyik fontos kockázati tényező. Az utcán csavargó, csellengő gyerekek könnyebben csapódnak szerhasználó csoportokhoz, nagyobb kortársnyomásnak vannak kitéve, mint azok a fiatalok, akiknek vannak strukturált programjaik — mondta dr. Fleischmann Enikő, a Pándy Kálmán Kórházban működő Drogambulancia vezetője. A szakember elmondta, az ópiátfogyasztásnak például érezhetően szezonális jellege van, mivel a zöld mákgubó kialakulásakor megnő a fogyasztók száma. -
A különböző nyári fesztiváloknak is megvannak a maguk jellemző szerei - teszi hozzá a főorvos. - Vannak rendezvények, ahol kifejezetten a gyorsító szerek a jellemzőek, míg más helyeken az alkoholfogyasztás az elsődleges - tette hozzá.
Az utóbbi hónapokban nagymértékű emelkedést tapasztalnak a szakemberek az úgynevezett dizájnerdrogok tekintetében. A megyei drogambulancián szinte mindennap kezelnek egy-egy ilyet fogyasztó fiatalt - Ezek a szintetikus szerek komoly pszichés problémákat okoznak, ön- és közveszélyes állapotba kerülhet használójuk - mondta el dr. Fleischmann Enikő. A szerfogyasztók hallucinációkról, paranoia téveszmékről számolnak be, szinte a megőrülés határára kerülnek. - Ezek a szerek újak a piacon, így hosszú távú hatásaik számunkra is ismeretlenek - árulta el a főorvos. Mint fogalmaz, a dizájnerdrogokra a fiatalok már pár hét alatt „rá tudnak kattanni", a heti néhány használatról igen gyorsan áttérnek a napi használatra.