Saját bevételeikkel sem gazdálkodhatnak szabadon az állami felsőoktatási intézmények.
Mint azt szerdán a Magyar Nemzet megírta, a külföldi hallgatók által fizetett tandíjak milliárdokat hoznak az intézményeknek, ezek felhasználásáról maguk dönthetnek, s adózni sem kell utána. Ebből legtöbb bevétele – évi hatmilliárd forint – a Semmelweis Egyetemnek van, de tíz számjegyű összeget keres évente a külföldieken a debreceni és a pécsi egyetem is.
A lap érdeklődésére Kis Norbert felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a tandíjakkal kapcsolatban közölte, az állami egyetemek és főiskolák büdzséjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kontrollálja, tehát nincs szó arról, hogy a begyűjtött pénzből akár egy forintot is arra költenek, amire akarnak. A fennmaradó többletbevételeket is az EMMI engedélyével használhatják fel. Az intézmények többségében pedig költségvetési felügyelő van, aki kifogással is élhet a gazdasági intézkedésekkel szemben.
Megvalósíthatónak tartja az önfenntartó felsőoktatás rendszerét a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Mezey Barna a Hír TV Rájátszás című műsorában ugyanakkor kifejtette: amennyiben az egyik oldalon csökken az állami támogatás – hiszen az a cél, hogy minél inkább visszahúzódjon a büdzsé –, akkor a másik oldalon azt kell lehetővé tenni, hogy az egyéb bevételekre szert tudjanak tenni.
Orbán Viktor Kőszegen egy rendezvényen korábban arról beszélt, Európa legversenyképesebb rendszere lehet majd az ágazat átalakítása után a magyarországi felsőoktatás, azt ugyanis szerinte „nem engedhetjük meg magunknak", hogy a világ egyetemi rangsorainak első 200 helyén nincs magyar felsőoktatási intézmény - idézi a lap.