Hamarosan üzembe helyezik a pécsi Szívgyógyászati Klinika új hibrid műtőjét.
Európai betegellátási színvonalat biztosító berendezésekkel felszerelt hibrid műtőt helyeznek hamarosan üzembe a pécsi Szívgyógyászati Klinikán, amelynek segítségével olyan műtéteket is elvégezhetnek például idős betegeknél, amelyekre eddig a túlzott kockázat miatt nem volt lehetőség, vagy Budapestre kellett utazni – írja a Dunántúli Napló – online.
Dr. Szabados Sándor, a klinika igazgatója elmondta, az egyik szívkatéteres labort építették át az elmúlt időszakban, kifejezetten olyan paraméterek alapján, hogy a hibrid műtő összes felszerelését-berendezési tárgyát megfelelő módon elhelyezhessék a helyiségben. Ebből a szempontból, országos viszonylatban is ez az első olyan labor, amely kifejezetten hibrid műtőnek épült, illetve a későbbiekben a sebészeti robotgépek fogadására is alkalmas.
A műtő ideális környezetet biztosít az invazív (katéter bevezetésével járó) kardiológiai ellátás lehetőségeinek bővítésére – tette hozzá Horváth Iván, a katéteres labor főorvosa, aki elmondta azt is, hogy a nagy felbontású, nagy képernyős képalkotórendszerhez további berendezések is csatlakoznak, mint például az altatógép, vagy a lélegeztetés és a keringés fenntartására szolgáló eszközök.