Szkafanderben nincs idő összeomlani

Szinte háborús helyzetben élünk, láthatatlan ellenséggel küzdenek a kórházakban, a pandémia szürreális valósággá változtatta az egészségügyi dolgozók mindennapjait. A Népszavának egy sürgősségi triázs mesél arról, mit kezdenek a hirtelen jött szeretettel, a szorongással, a félelmekkel, és hogyan nő egyre jobban a nyomás, ahogy húzódik a járvány berobbanása. Már most is hatalmas szükség van és lenne az egészségügyi dolgozók pszichológiai támogatására csakúgy, mint a járvány után, amikor beüt a poszttraumás stressz. Anna Barecka-­Bocchiola olasz pszichológustól azt is megtudtuk, milyen körülmények uralkodnak Olaszországban és ott hogyan próbálják elkerülni a mentális összeomlást.

„Egy hónapja úgy éreztem magam, mint amikor a cunami előtt irdatlan erős apály keletkezik. Rohadtul féltem. Most olyan, mintha egy lövészárokban kellene térdelnem állig felöltözve a síri csöndben szunnyadó kórházban és arra várni, hogy mikor dördül el az első igazi kereszttűz. Ha egyáltalán eldörren” – Baji Anikó, Ancsa, az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztályának triázsa így fogalmazza meg blogjában, mit is érez egy pandémia közepén egészségügyi dolgozóként. Mint triázs, elsőként ő méri fel, ki milyen súlyos állapotban van és osztályozza a betegeket aszerint, hogy milyen gyorsan kell ellátni őket. Ancsa egyedül vezeti az AKUT Szakasz egészségügyi témájú közösségi oldalt és blogol arról, milyen az élet a sürgősségin az utóbbi hetekben. Édesanyja műtősnőként dolgozott, így Ancsa már kisgyermekként otthonosan mozgott a kórházban.

„Mi, akik most a frontvonalban vagyunk, arra lettünk kiképezve, hogy tűrjük a nyomást. De ha ez sokáig elhúzódik, akkor biztos, hogy sokan fognak megrogyni, a pszichológusok munkája pedig nagymértékben határozza majd meg a további életünket. Ez a pandémia mindenkinek új, eddig csak a tankönyvekben olvastunk ilyenről. Már egészen a kezdetektől úgy éreztük magunkat, mintha katonák lennénk, akik háborúra készülnek egy láthatatlan ellenséggel szemben. A gyárak átálltak a lélegeztetőgépek és a védőfelszerelés gyártására, és az egész bennünk is egy szürreális valóságot teremtett. Nagyon érdekes és izgalmas megélni ezt, ugyanakkor mindenkiben kialakult egyfajta szeparációs félelem” – mondja Ancsa.

Baji Ancsa blogjában részletesen bemutatja, milyen hatással van az egészségügyi dolgozókra a hetek óta tartó folyamatos és egyre feszültebb várakozás, az „ijesztően néma” kórházi mindennapok. Hogy kúsznak be az ember életébe a rémálmok, az egyre kevesebb alvás, a kimerültség, pedig a sürgősségi jelenleg tényleg csak igazán sürgős eseteket fogad és nyoma sincs a hajdani zsúfoltságnak és pörgésnek. A kórház, ahogy tudja, igyekszik segíteni a dolgozókat, az Uzsokiban nincs hiány műtősköpenyből, gumikesztyűből, sapkából, szemüvegből és maszkból sem, már minden beteget így vizsgálnak, ha pedig valaki koronavírus-gyanús, akkor szkafanderbe is beöltöznek, ami azonban igen komoly fizikai megterhelést jelent.

További részletek a cikkben.