Szubjektív beszámolók a külföldi betegellátásról

Jó-e, hogy a kismamákat egyes országokban nem teszik ki mindenféle orvosi vizsgálatnak, és már a szülés másnapján hazaküldik őket? Hogy a gyerekeket hagyják taknyosan óvodába járni? Milyen a kórházi koszt, és miért kell fejhallgatót felvenniük a pácienseknek a vizit idején, és miért sokkal jobb egy csomó minden mégis a magyar egészségügyben? – teszi fel a kérdést az index.hu portálja.

A Szakács Krisztinával készített interjúban és az annak kapcsán feltett kérdésben arra volt kíváncsi a portál, hogy Magyarországhoz képest miben tér el az a szemlélet, amivel a betegségekhez és a betegekhez közelítenek. Sok levelet kaptak külföldre költözött magyaroktól. Ezekkel a szigorúan szubjektív hangvételű beszámolókkal semmiképpen nem szeretnék azt sugallni, hogy a magyarországi orvosi ellátás és az orvosok rosszak vagy rossz gyakorlatot követnek. Van viszont néhány olyan tapasztalat, amit itthon is érdemes lenne megfontolni a portál szerint.

Az angliai orvosokkal szemben több külföldön élő levélíró is dicsérte a magyar gyermekorvosokat. Angliában nincsenek házi gyermekorvosi praxisok, az alapellátásban dolgozók felnőttekkel és gyerekekkel is foglalkoznak. Még csak saját orvos sincs. A körzeti rendelőből hol ehhez, hol ahhoz kerül az ember, akik semmit nem tudnak a gyerekekről.

A feleségem diktálta nekik, hogy mit írjanak fel – jelezte  Pál. Általában gyógyszert sem írnak fel gyerekeknek, mert azokat ott teljesen fedezi a társadalombiztosítás, és így akarnak spórolni. Pál úgy látja: az angol állami egészségbiztosító (NHS) folyton anyagi problémákkal küszködik, hathavonta sztrájkolnak, ami miatt egy csomó időpont törlődik. És ehhez jön még a kinti klíma, ami non-stop influenza szezon. Ez is fontos szerepet játszott abban, hogy Pálék végül visszaköltöztek Magyarországra.

Dórának sem voltak túl jó tapasztalatai Londonban. „Majd minden körzetünkben dolgozó gyermekorvos 70 közeli, vagy ha picit fiatalabb – az idősebbekhez hasonlóan nem vagy alig beszél angolul, és nem tájékozódik a legkorszerűbb terápiás eljárásokról." A magánrendelőkben dolgozó gyermek fül-orr-gégészekkel viszont teljesen más a helyzet: nyelvtudás és naprakész szakmai ismeretek jellemzik őket, ennek megfelelően túl sok pénzbe is kerülnek a magyar átlagkeresethez képest.

Réka Hollandiában többször fordult meg háziorvosnál, aki ott az első és kikerülhetetlen pont. Bármilyen problémával csak és kizárólag hozzá lehet fordulni. Ez viszont szerinte általában túl nagy falat nekik. Nem ismernek fel minden betegséget, és hajlamosak elbagatellizálni dolgokat. Míg például otthon a fogamzásgátlót egy vizsgálat után a nőgyógyász írhatja csak fel, addig Hollandiában a háziorvos utalja ki, de megfelelő kórisme nélkül. Tehát megeshet, hogy az első alkalommal fogamzásgátlót szedő fiatal lánynak vagy nőnek komoly mellékhatásokkal kell megküzdenie.

Tamás Izlandon él. Főleg az 5, a 3 és a féléves gyerekükkel járnak orvoshoz. Lázcsillapítót csak egészen kicsi, 1 évnél fiatalabb gyerekek kapnak főképp kúp formájában, de amint lehet, szirupot javasolnak. Tamás tapasztalatai szerint a vírusfertőzésre hatástalan antibiotikumok helyett általában tüneti kezelést javasolnak. Ez Tamás szerint is jó szemlélet, de az az eredménye, hogy az óvoda egész télen tele van taknyos, köhögő gyerekekkel, akik igyekeznek maguktól meggyógyulni, mert két hétig senki nem marad otthon velük.

Izlandon a magyar patikákhoz képest nagyon szegényes a gyógyszerkínálat. Orrcsepp Izlandon nem kapható egyévesnél kisebb gyereknek, pedig a szoptatásnál nem túl jó a bedugult orr, de nehezen beszerezhető a fürdetőkrém, a popsikrém és a testápoló, vagy a tápszer a tejallergiás gyereknek. Ha egyszer-egyszer felírtak antibiotikumot, nem tudtak probiotikumot beszerezni, így a gyógyszer azonnal tönkrevágta a gyerek bélflóráját, ellenszer viszont nem kapható. Tamásék hazautazásai így egyben gyógyszerturizmusnak is minősülnek: itthon rendszeresen feltankolnak a szükséges szerekből.

Ami általánosságban tetszik az itteni rendszerben, hogy feleslegesen nem tömik az embert gyógyszerrel, még ha ennek lassabb gyógyulás is az ára. Viszont a magyar orvosokat szakmailag felkészültebbnek tartom, az izlandi rendszer például 4 vizsgálat után sem volt képes megállapítani egy tejfehérje-allergiát, amit otthon simán felismertek. Ez egyébként kicsit érthetetlen, az izlandi orvosok nagy része ugyanis Debrecenben tanul és diplomázik – írta Tamás.