Az egészségügyi szolgáltató állítja: minden vizsgálatnak állnak elébe, és a képviselő által bemutatott dokumentumban sincs szó csalásról.
„A EFM Egészségügyi Szolgáltató Kft. az OLAF vizsgálata során bizonyította: az uniós támogatást elnyerő konzorcium a szívműtéten átesett betegek rehabilitációjához kapcsolódó pályázati vállalásait maradéktalanul megvalósította” – állítja a cég, amelyről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egyik posztjában azt írta, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF is csalásnak minősítette balatonfüredi beruházását, írja a hvg.hu.
Hadházy arról számolt be, hogy a közel 820 millió forint uniós forrásból megvalósult projektet az OLAF is csalásnak minősítette, arra téve javaslatot, hogy vonják vissza az ahhoz megítélt pénzösszeget.
A projektben érintett cég, az EFM Egészségügyi Szolgáltató Kft. a HVG szerkesztőségéhez eljuttatott közleményben azt írja, hogy az OLAF-vizsgálat során bizonyították az elnyert források felhasználásának és az erről készített elszámolásának szabályosságát. Szerintük a több körben megtörtént helyszíni ellenőrzések után „legfeljebb adminisztrációs megállapítások” merülhetnek csak fel a projekt kapcsán.
Hadházy posztjához csatolta az OLAF-tól kapott értesítése képét is, amelyen az olvasható, hogy az EFM-féle kutatóközponttal kapcsolatos vizsgálat eredményeként javaslatot fognak tenni „a szabálytalanul kifizetett összegek finanszírozásból való kizárására”.
Az EFM közleményében azt írja, hogy ennek a sajtóban megjelent tájékoztató levél tartalmán túl nekik nincs értesülésük az OLAF zárójelentéséről, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a Hadházy által közölt képen nem olvasható a „csalás” szó – ahogy más dokumentumokban sem.
A teljes információ a cikkben.