Próbálja nyugtatni a kedélyeket Szócska Miklós, de másfél hete egyetlen újabb pozitív bírálat sem érkezett.
Tukacs István szocialista képviselő hétfőn hiába interpellált, nem sikerült kiderítenie, hol és hogyan születnek a döntések a kényszernyugdíj alól felmentést kérők sorsáról. Szócska Miklós államtitkár megint csak azt ismételte el, mint eddig mindig: szerinte az egészségügyben szinte minden esetben indokolt a nyugdíjkorhatárt betöltő dolgozók továbbfoglalkoztatása, a munkáltatók ennek megfelelően járnak el. Hozzátette, az intézkedést előkészítették, az érintetteket pedig folyamatosan értesítik a döntésről. Csakhogy: ennek ellenére másfél hete egyetlen újabb pozitív bírálat sem érkezett meg az érintett kórházakhoz - írja a Népszabadság.
A lapnak már egy hete nem sikerült értelmezhető választ kapnia arra az egyszerű kérdésére, hogy voltaképp ki is dönt arról, ki maradhat, és ki nem dolgozhat tovább. Többszöri levélváltás után szó szerint az alábbiakat írták: „Az orvosok nyugdíjazásával kapcsolatosan elmondhatjuk, hogy a kormány véleményezi a továbbfoglalkoztatási kérelmeket, amely vélemény köti a munkáltatót döntése meghozatalában."
Informálisan is csak annyit tudtak meg, hogy a szakállamtitkárság a kórházaktól beérkező listákat, amelyek a továbbfoglalkoztatásukat kérelmezők nevét tartalmazza, csomagban továbbítja Kandra Ildikónak, az egyes kormánydöntések végrehajtásának koordinációjáért felelős helyettes államtitkárnak, de hogy azután mi történik, azt még a szakállamtitkárság sem tudja. A határidő egy hét múlva jár le. Elvileg akkor már tudni kéne, hogy marad-e a hiányszakmákban is elég orvos július elsejétől.