Nem bírta a versenyt a hálapénzre és a korrupcióra épülő állami kórházakkal.

A hazai egészségügy torz viszonyai között a Telki kórház nem bírta a versenyt a hálapénzre és a korrupcióra épülő állami kórházakkal - az Index forrásai szerint ez volt a fő oka annak, hogy 15 év után be kell zárni és el kell adni Magyarország első magánkórházát - írta a lap.
Az OEP által a kórházaknak adott finanszírozási összegek már régen eltávolodtak a valóságtól és nem fedezik a valós ráfordítást. Egy normál szülés után az állami kórház például 90 ezer forint körüli összeget kap, egy császármetszésért pedig 190 ezret. A kórházak régóta azzal trükköznek és próbálnak pénzt szerezni maguknak, hogy olyan ellátásokat is lejelentenek, melyeket nem hajtottak végre vagy szinte minden szülés – legalábbis papíron – császármetszéssel történik, mert azért több pénz járt. Az alulfinanszírozottság következményeit indenki ismeri: hatágyas szobák, lepukkant vécék, hosszú várólisták, kimerült és türelmetlen orvosok, ápolók.
Hogy lehet, hogy ebben a versenyben mégsem állta meg a helyét egy olyan intézmény, mely próbált tiszta viszonyok szerint működni? Mert ahol számla keletkezik, az bizony ellenőrizhető. Az adóhatóság számára például biztos jobban átlátható volt a Telki magánkórház működése, mint egy állami kórházban dolgozó szülészorvos valós jövedelme.
A Telki azért nem maradhatott talpon, mert az állami kórházakban működő feketegazdaság zavaros, de orvosnak és betegnek egyaránt előnyösebb viszonyaival kellett volna versenyeznie. Az Index riportja