Rengeteg olyan élelmiszer, táplálékkiegészítő, illletve tevékenység van, amelyet „immunerősítő” tulajdonságokkal ruháznak fel, illetve reklámoznak.
Jeges fürdő, vitaminok, gyömbértea, rendszeres testmozgás – mindannyiunknak megvannak a praktikái, amelyektől azt várjuk, hogy „erősítsék az immunrendszerünket”. A BBC annak járt utána, hogy valóban lehet-e erősíteni a szervezet ellenálló képességét, fel lehet-e pörgetni az immunrendszert - ismertette a qubit.hu.
A cikk szerzője rendszeresen úszik jéghideg vízben, és ez, mint írja, igencsak próbára teszi: a jeges víz olyan a bőrön, mint a tűz, és az agy csak arra fókuszál, hogy érjünk partot anélkül, hogy a vízimentőket kellene hívni. De – folytatódik a BBC cikke – tanulmányok kimutatták, hogy ilyenkor az adrenalin valóban elárasztja a véráramot a fertőzések ellen küzdő sejtekkel. A fehérvérsejtek – amelyek antitesteket termelnek vagy megtámadják a fertőzött szöveteket – kimozdulnak a szokásos otthonukból, és járőrözni indulnak. Ez azt is jelenti, hogy védettebbek vagyunk? „Néhány órán belül minden visszaáll a normális kerékvágásba. Nincs bizonyíték arra, hogy azok, akik hideg vízben úsznak, kevesebbszer fáznak meg vagy ritkábban kapnak el valamilyen fertőzést” – kommentál Eleanor Riley, az Edinburgh-i Egyetem immunológusa.
Az azonban tény, hogy a rendszeres testmozgásnak jó hatása van. A felnőttek évente átlagosan kétszer-háromszor, a gyerekek pedig ötször-nyolcszor megfáznak – idézi a BBC Margaret McCartney-t, a St. Andrews Egyetem orvosát. „Azonban azok, akik akár csak kisebb mennyiségű testmozgást is végeznek, általában kevesebb vírusfertőzésről számolnak be.”
Eközben természetesen vannak olyan hatások, amelyek csökkentik a szervezet ellenálló képességét és növelik a fertőzésekkel szembeni kitettségünket. Ilyen a dohányzás, amivel közvetlenül károsítjuk a tüdőt, így az kevésbé hatékony gátat képez a vírusokkal szemben. Emellett fokozza a szervezetben a gyulladást, ami alapesetben olyan, mint az immunrendszer termosztátja, tehát része annak, ahogyan a szervezet reagál a fertőzésre. De a fokozott és „ellenőrizetlen” gyulladás megzavarja az immunrendszert. Az elhízás szintén olyan tényező, ami növelheti a fertőzésekre való fogékonyságot, valamint azok súlyosságát. Továbbiak a teljes beszámolóban