Tévhitek és tények a gyásszal kapcsolatban

Sokféleképpen reagálhat az ember a veszteségre. A szakirodalomban többféle meghatározása létezik a gyásznak, a legtöbb kiemeli, hogy természetes, ám nehéz és fájdalommal teli folyamatról van szó, melyben sokféle egyéni reakciómód elképzelhető. Kulturálisan is meghatározott magatartásformákkal jár, és arra való – Polcz Alaine tanatológus egyik 1997-es tanulmányának megfogalmazása szerint –, hogy „meghatározott ideig alkalmat nyújtson az egyéni fájdalom kifejezésére". Szerettünket elveszíteni az emberi élet talán legnehezebb tapasztalata. Kevés élmény okoz az ember lélektani működésében ennyiféle szinten változásokat. A gyász szakaszain végigjutva viszont meglepődve megállapíthatjuk, hogy sa zámunkra kedves személy halálából sok mindent megtanultunk – olvasható a hvg.hu portálján.

A közgondolkodásban számos tévhit él a gyásszal kapcsolatban. Az egyik, hogy „nem szabad sírni", mert ha szabad utat engedünk a gyásznak, örökre levesz a lábunkról. Ezt olyan „vigasztaló" mondatok jelzik, mint a „Szedd már össze magad!" vagy a „Lépj tovább!". A másik véglet, hogy „ha igazán szerettünk valakit, azt azzal lehet bizonyítani, hogy nem fejezzük be a gyászt, és ezt minden lehetséges módon jelezzük a környezetnek, akár önmagunk teljes elhanyagolásával is". A harmadik tévhit, hogy a gyász feldolgozása egyenlő a szeretett személy végleges elvesztésével. A negyedik, a mi kultúránkban leggyakoribb és talán legveszélyesebb tévhit a gyászmunka fogalma köré szövődött. A gyászmunka szakmai fogalom, azt a belső lélektani utazást jelenti, amely során a veszteség minden lélektani szinten átdolgozódik. A közgondolkodásba is beszivárgott a fogalom, ám van, aki úgy értelmezi, hogy a leghelyesebb azonnal visszatérni a munkába, és a megszokott menet szerint élni tovább. Mai világunk nem kedvez a megállásoknak, az érzések megélésének, így van ez a gyásszal kapcsolatban is. További részletek a portálon olvashatók!