A jelek szerint egyetlen hiba történt a halálozások hátterében: nyilvánosságra került az eset.
Kevesebbért is bukott már miniszter – de nem Magyarországon. Az augusztus 5–10. között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban elhunyt nyolc koraszülött ügyében a jelek szerint csupán egyetlen hiba történt: az, hogy nyilvánosságra került az eset - írja az e heti HVG.
Az egészségügyért felelős államtitkárság azonban az első percektől uralta a helyzetet. Bár felmerült, hogy a hirtelen megnövekedett csecsemőhalandóságot fertőzés okozta, Szócska Miklós augusztus 12-én a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján úgy vélte, nem indokolt az érintett osztály bezárása.
Ugyanott azt is elmondta, hogy a vizsgálatok körülbelül egy hetet vesznek igénybe. Az egy hétből tíz lett: az államtitkárság október 21-én sajtóközleményben tudatta, milyen eredménnyel járt a hosszan tartó vizsgálódás. A HVG-nek a közleményben foglaltakon túli részleteket firtató kérdéseire azonban nem voltak hajlandóak válaszolni arra hivatkozva, hogy „az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálata folyamatban van".
A titoktartás, úgy látszik, nemcsak a közvéleményt, hanem a vizsgálat idejére felmentett, mára posztjára visszahelyezett főigazgatót, Csiba Gábort is kizárta azok köréből, akik megismerhetik az eset körülményeiről készült szakmai összegzést.
Az osztály állapotáról 2009 decemberében a kórház újságjában, A mi lapunkban a következő sorokat írta az akkori osztályvezető főorvos, Szűts Ágnes: „az új hely fizikailag és légtér tekintetében is szűk. A költözéssel együtt számos »leépítés« (technikus, gyógytornász, ügyelet) sújtott bennünket (…) Esendő betegeink miatt sokkal nagyobb elkülönítési lehetőségre lenne szükségünk, nem tudjuk megvalósítani. Összefoglalva azt mondhatom, hogy a költözés semmilyen szempontból nem hozott könnyítést munkánkban." Bár az osztály azóta is ugyanazon a helyen működik, a kórház internetes honlapján az a megnyugtató kijelentés olvasható, hogy az elmúlt évtizedek fejlődésének eredményeként ma már a 900 gramm feletti súllyal érkezett újszülötteket „nagy valószínűséggel felnevelik".
A csecsemőhalálozások kivizsgálásának körülményeiről a HVG e heti számában olvashatnak.