Eddig öt halálos áldozatot követelt a Szerotoni nevű új dizájnolt drog
Szerotoni néven kínálják, és szakemberek szerint a boldogsághormonon keresztül stimulálja a szervezetet. Szerencsés esetben csak megkönnyíti a kapcsolatteremtést, nem mellesleg, fokozza a nemi vágyat - írja a Népszabadság Online.
Van azonban néhány „mellékhatása" is ennek a hatóságok által para-metil-4-metilaminorex néven jegyzett, július 15. óta tiltólistán lévő dizájnolt drognak, amely a szer júniusi felbukkanása óta már öt ember halálát okozta, s ezzel arra kényszerítette a rendőrséget, hogy rendkívüli felhívásban intse fokozott óvatosságra – leginkább a szer használatának mellőzésére – a fogyasztókat.
A fogyasztók beszámolói szerint a hazai piacon csak fehér por formájában forgalmazott szer, amellett, hogy eufóriát okoz, erősen felpörgeti a szívet, vagyis rendkívül erős szívdobogást okoz, a szem egyik pillanatról a másikra „önálló életet kezd élni", a fogyasztó pedig képtelen fókuszálni. A szer hatására rövid idő alatt magasba szökik a testhőmérséklet és a vérnyomás, majd előbb az állkapcsot mozgató, később a többi izom is görcsös rángásba kezd.
Az eddigi halálesetek közül több belső vérzés miatt következett be, amit a szakemberek – elsősorban a külföldi vizsgálati tapasztalatok alapján – szintén a Szerotoni hatásának tulajdonítanak.
Az anyagot eredetileg gyógyszerként törzskönyvezték, mivel kétségtelen, hogy súlycsökkentő hatással van a szervezetre. Túlságosan sok esetben okozott azonban magas vérnyomást és tüdőbevérzéseket, ezért 1972-ben visszavonták az engedélyét. A Szerotoni tavaly bukkant fel újra a piacon. A holland hatóságok félkilónyit találtak belőle egy Indiából érkezett szállítmányban. (Számos új típusú pszichoaktív droghoz hasonlóan, a para-metil-4-metilaminorexet is Kínában és Indiában állítják elő ipari mennyiségben.)
Részletek a rendőrségi nyomozásról