A kicsik szerencsére pár nap alatt át is esnek a betegségen, a rendelők viszont tele vannak.
Bár már véget ért az influenzaszezon, az influenza tipikus tüneteivel, lázzal és végtagfájdalommal jár az a hányós-hasmenős vírus is, mely most söpör végig, elsősorban a gyerekek között. A kicsik szerencsére pár nap alatt át is esnek a betegségen. A rendelők viszont tele vannak. Húsvét előtt is voltak már ilyen betegek, de még most is sokan jönnek. Hiába volt tehát iskolai szünet, a vírus nem csillapodott annak ellenére sem, hogy a diákok nem voltak közösségben – nyilatkozta Elek Ágnes házi gyermekorvos, aki hozzátette azt is: kevés gyereket visel meg nagyon ez a betegség: diétával, hányinger-csillapítóval és ágynyugalommal, folyamatos folyadékpótlás mellett hamar túlesnek rajta – írja a Délmagyarország Napilap cikke nyomán a delmagyar.hu portálja.
Hasonló betegekkel a felnőttrendeléseken is találkoznak, de jóval kevesebb esetben. – Ilyenkor többszázféle vírus támad. Bár lecsengőben van a szezon, távozóban rúg még egyet – foglalta össze a helyzetet Grász Ferenc háziorvos. Hogy mennyi beteg van, arról az ÁNTSZ-nél nincs adat, az ilyen típusú vírusfertőzésekkel kapcsolatosan ugyanis a háziorvosoknak nincs bejelentési kötelezettségük.