Ne szervezzék át az intézményeket, csak a változtatás kedvéért!
A kórházak alulfinanszírozása, a különböző egészségügyi intézmények régiós szintű összevonása ellen tiltakoztak hétfőn a Kovászna megyei egészségügyi alkalmazottak. A Sanitas szakszervezet hívására mintegy kétszázötvenen gyűltek össze a prefektúra épülete előtt és Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter lemondását követelték. Vasile Neagovici a Sanitas Kovászna megyei szervezetének elnöke elmondta, az egészségügyi miniszter mikor még ellenzékben voltak, elítélte a kórházak bezárását, az ágazatban a fizetések levonását, most mégis olyan finanszírozási terv jelent meg a szaktárca honlapján, mely ellehetetleníti a kisebb kórházak működését – írja az erdely.ma portálja.
Az alkalmazottakat megijeszti a tervezett régiós összevonás – húzta alá a szakszervezeti bizalmi. Hagyjanak dolgozni, tartsák legalább a tavalyi szinten a fejkvótát, ne szervezzék át az intézményeket, csak a változtatás kedvéért! - fogalmazta meg a követeléseket Neagovici, aki szerint addig folytatják az utcai tiltakozást, amíg az egészségügyi minisztérium megnyugtatóan rendezi a helyzetet.
A kézdivásárhelyi kórház, ahol tavaly 6500 beteget kezeltek, idén kétmillió lejjel kap kevesebbet, a baróti kórház tavaly 3000 beteget látott el és idén 700 ezer lej deficittel számol. A kovásznai kórház is hasonló gondokkal küzd. Ezek a kórházak az elmúlt évet adósság nélkül zárták, kérjük, hogy a sepsiszentgyörgyi kórházhoz hasonlóan kapják meg legalább a tavalyi finanszírozást – tette hozzá a prefektus.