Az orvosi kamara elnöke úgy tudja, a nő szakdolgozó volt korábban.
Mint arról az MTI tegnap beszámolt, kuruzslás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Hevesi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki négy és fél éven át kezelt betegeket Egerben a kórházban és Tiszanánán háziorvosként. Az 54 éves, edelényi születésű vádlott feltehetően még 2008-ban jutott hozzá - tisztázatlan körülmények között - egy hamis orvosi diplomához, amely szerint 1996-ban, a franciaországi Toulouse-ban elvégezte az orvosi egyetemet.A hamis diplomát Magyarországon az erre illetékes hivatal 2009. január 30-án a magyarországi általános orvosi oklevéllel egyenértékűnek ismerte el, továbbá feljogosította a kérelmezőt a doktori cím viselésére. A vádlott időközben tagfelvételi kérelmet nyújtott be a Magyar Orvosi Kamarához is, ahol a valótlan adatokkal be is jegyezték a közhiteles tagnyilvántartásba, később azonban megkérdőjeleződött orvosi mivolta, ezért eljárás indult ellene, amely 2013 júliusában a lebukásához vezetett. A történetnek a vs.hu járt utána.
Az 54 éves nő Egerben is dolgozott háziorvosként, a Markhot Ferenc kórházban pedig a gasztroenterológiai, belgyógyászati, kardiológiai fekvőbeteg osztályokon a kardiológiai és belgyógyászati szakrendeléseken orvosként dolgozott. A kórházban az áldoktor miatt nem kaptak betegpanaszt - tudta meg a lap.
A Magyar Orvosi Kamara elnökének, Éger Istvánnak hivatalos információja nincs az ügyről. Néhány telefon után kiderítette, egy orvos jelezte, a korábban szakdolgozóként működő nőt orvosként véli felfedezni. Tehát a nő az egészségügyben dolgozott, valamilyen asszisztens volt. Ez a jelzés keltett gyanút.
Arra nem emlékszik, hogy ilyen előfordult volna korábban. “Az szép és jó, hogy nem csinált bajt, de a világ tele van kuruzslókkal, akár bajt is csinálhatott volna - mondta Éger István, aki szerint ez a honosító hatóságnak kemény tanulság kell hogy legyen. Szerinte el kell gondolkodni a hatósági eljárás biztonságosabbá tételén.
Bizonyos diplomákat feltétel nélkül el lehet fogadni, az érintett francia egyetemé is ilyen volt - derült ki a papírt elismerő Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal válaszából. Azt írták, az ügyfél a honosítási kérelméhez egy hiteles magyar fordítást és az 1996. 06.17-én kiállított diploma hiteles másolatát is benyújtotta. A dokumentumok valódiságában akkor nem kételkedtek. A hivatal ezért 2009. január végén döntött az oklevél feltétel nélküli elismeréséről.
A csalás akkor derült ki, mikor a Magyar Orvosi Kamara Heves Megyei Területi Szervezete 2013. április 30-án tájékoztatta a hivatalt egy bejelentésről, miszerint a nő nem vehetett részt Franciaországban az orvosi képzésben, miután akkor itthon dolgozott egészségügyi szakdolgozóként. Ekkor vette fel a kapcsolatot a hivatal az illetékes francia hatósággal, így derült ki, nem valódi a diploma. Tavaly júniusban tettek feljelentést, a nőt törölte a működési nyilvántartásból is - írta a vs.hu.
Az álorvosnő háziorvosi tevékenységét az Index riportja mutatja be