"Ezzel a lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a hazánkat is sújtó porckopásos gerincbetegségeket visszaszorítsuk".
Fontos változás lép életbe az iskolákban, 2025. július 1-től új iskolai szék vásárlásakor már csak gerincvédő iskolai székeket lehet beszerezni – idézte az Országos Gerincgyógyászat Központ oldaláról a Magyar Nemzet. A gerincvédő székekkel kapcsolatban a Belügyminisztérium már kiküldte az erről szóló tájékoztatást az iskolafenntartóknak és igazgatóknak, a döntést azzal indokolták, hogy a tanulók egészségének védelme népegészségügyi, pedagógiai és össztársadalmi cél, a sok ülés miatt pedig fontos, hogy a szék segítse a helyes ülést.
A Belügyiminisztérium döntésével kapcsolatban Somhegyi Annamária reumatológus úgy fogalmazott: ezzel a lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a hazánkat is sújtó porckopásos gerincbetegségeket visszaszorítsuk. „Azért fontos, hogy a gyerekek gerincvédő székeken üljenek, mert így a derekukat a szék támlája meg tudja támasztani, ez pedig az ülés által a porckorongokra gyakorolt többletnyomást csökkenti. Ha mozgásszervi szakember vizsgálja meg az iskolások gerincét, akár 80 százalékuknál is eltérést talál, s ennek túlnyomó részét szintén a tartási rendellenességek képezik, melyek túlterhelik a gerincet” – hívta fel a figyelmet.
Somhegyi Annamária arról is tájékoztatott, hogy az iskolai székeket a pedagógusoktól érkező információk alapján rendeli a fenntartó, tehát lényegében a megfelelő méretű gerincvédő székeket a pedagógusoknak kell majd „megrendelniük”, ehhez azonban kapnak segítséget: a tanárok oktató kisfilm és egy táblázat segítségével tudják majd kiválasztani a megfelelő méretezésű székeket. Ezen felül pedig az iskolai védőnőktől és iskola orvosoktól is segítséget kérhetnek majd a pedagógusok, hogy a gyerekek korosztályának megfelelő, gerincvédő székeket tudják majd beszerezni.
További részletek a teljes cikkben