Van, amiben nem dönthet az orvos

Benyó Gábor rákfóbiás gyerek volt, most onkológusként halálos beteg gyerekekkel dolgozik, és sokszor döntenie kell, mikortól nincs értelme tovább kezelni valakit. A HVG portréinterjúja.

- Azt mesélte, hogy gyerekkorában rémálmai voltak a halálról, és rákfóbiája volt. Most olyan helyen dolgozik, ahol gyerekek halnak meg – zömmel rákban. Hogy jutott el idáig?
- A félelemnek sokszor az ismeretlenség az oka. A halál maga egyetlen pillanat, az ember attól fél, mi lesz közben és utána. Ha valahogy leküzdi ezt a félelmet, sokkal könnyebb lesz elfogadni. Ahogy a Bókay utcai gyerekklinikára kerültem, Tulassay professzor megkérdezte, nem szeretnék-e az onkológiai osztályra menni. Nem ez volt életem célja, de kihívásnak éreztem. Onnantól átlendültem ezen, vagy elmúlt, nem tudom.

- Emlékszik, milyen volt, amikor először kellett megmondania egy szülőnek, hogy meg fog halni a gyereke?
- A legerősebb ehhez kapcsolódó emlékem húsz évvel ezelőtti, és egy agydaganatos kisfiúhoz kötődik, akinek 10–15 százalékos túlélési esélye volt, de nem akarták kezeltetni a szülei. Rábeszéltem őket, hogy kezdjük el, és megígértem, én leszek az első, aki szól, ha abba kell hagyni. A kezelés nem hatott, de a reflexek néha működtek. Ezt a szülők javulásként értékelték. Nagyon nehéz volt elfogadniuk, hogy nincs tovább értelme a kezelésnek.

- Tud állást foglalni abban, mi a jobb: gyógyszerekkel és mellékhatásokkal élni, amíg lehet, vagy fájdalomcsillapítás mellett wellnessezni menni az utolsó hetekre?
B. G.: Attól függ, mit szeretne a beteg. Ha megélni az unokája esküvőjét, mondjuk nyolc hónap múlva, akkor muszáj kezelni – bár annak mellékhatásai miatt előbb is meghalhat. De mondhatja azt is, hogy együtt akar lenni a szívbeteg párjával, és a rövidebb, de tartalmasabb életet választja. A lényeg, hogy ne egyedül az orvos döntsön.(...)

- A hospice-ban csillapítják a fájdalmat, de nem tesznek semmit a halál ellen, nem kapcsolják a beteget lélegeztetőgépre. Ez mennyire passzol a jelenlegi jogszabályokhoz?
- Itthon öt éve működik a gyerekhospice, az ellátás a jogi háttér elé szaladt. Az EU-ban több helyen pontos szabályok léteznek arra vonatkozóan, mit kell és mit tilos tenni a gyógyíthatatlan gyerekekkel. Bár nem támogatom az eutanáziát, szerintem nem annyira ördögtől való, hogy gondolkodás nélkül elutasítsuk. Őszintén kellene végre beszélni róla. Csakhogy amíg a paraszolvencia létezése miatt felmerülhet, hogy anyagi okoktól vezérelve végeznék, addig lehetetlen... A teljes cikk itt olvasható