Az új Munka Törvénykönyve a „védett kor" intézményére is új szabályokat hozott.
Nem lehet „csak úgy" kirúgni az ötveneseket. A kormány két évvel ezelőtti szociális kérdőívének első kérdése így szólt: „Vannak, akik szerint be kellene vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt, és elveszíti a munkahelyét, az nehezen talál új munkát." Miután a válaszolók elsöprő többsége szorgalmazta a védett kor bevezetését, arra az új Munka törvénykönyvében is kitértek – olvasható a beol.hu portálján.
De nézzük, mit is jelentett egykor a védett kor intézménye! – írja a portál. Az öregségi nyugdíjkor előtt öt évvel csak különös indokkal lehetett felmondani. Ez a fogalom lassan kikopott a köztudatból. A piacgazdaság előretörésével a munkaadó és a munkavállaló viszonya megváltozott.
Gazdasági érdekekre hivatkozva könnyedén ki lehet(ett) tenni a szűrét az idősebb dolgozónak is. Tény: több százezer ember került válságos helyzetbe a munkahelye elvesztése miatt. A szigorodó szabályok folytán ma szinte lehetetlen rokkantságba menekülni, de nyugdíjba sem mehet bárki. Az ötvenesek esélye szinte nulla.
Az új törvénykönyv fejlesztette a „védett kor" intézményére vonatkozó szabályozást. A védelmi időszak továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évre érvényes, de a munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan időtartamú munkaviszonyát felmondással csak akkor szüntetheti meg, ha az a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentősen megszegi, olyan magatartást tanúsít, ami a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
Megszüntethető a munkaviszony a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból is. Ennek feltétele: a munkaszerződésben meghatározott munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja – sorolja a portál, hozzátéve azt is, hogy a védett korúak a munkáltató felmondásával szemben védelmet élveznek.