A fővárosi kórházak többségének állagmegóvásával, korszerűsítésével amúgy is adós a haza.
A fekvőbeteg-ellátást és a kórházakat a rendszerváltás óta nyűgnek tekintik a kormányok közgazdászai, és kormányaink hangzatos jelszavak mögé bújva nemcsak a kórházi ágyszámot csökkentették több, mint százezerről 42 ezerre, az ápolási napok számát pedig kb. a felére, az egy átlagos kórházi beteg ellátmányának értékét pedig a szolgáltatások inflációjával számolva 70%-ára (213 000 helyett 150 000 Ft), de sikeresen megtizedelik az ellátó személyzetet is. Mondhatnánk persze, hogy ennyivel olcsóbb az ellátás, de a hiányzók helyett szükséges túlórák és a vállalkozásoknak fizetett órabérek drágábbak, a rövidebb ápolás a költségek jó részét kevesebb napra tolja össze - írja a nol.hu Vélemény rovatában dr. Weltner János főorvos a lap korábbi cikkére utalva.
Az államosítással a tulajdonosi költségviselés önkormányzati téren megszűnt, a klinikák működése pedig a horribilis forráskivonások nyomán ellehetetlenült. Ezért nem meglepő a Szent János kórház, a klinikák és a többi kórház elszomorító állapota építészeti, gépészeti, műszerezettségi és minden egyéb tekintetben. Ilyenkor merül fel megoldásként az eutanázia. No nem a kezelendő betegeké, hanem a kezelőhelyé...Az új kórházat pedig, amely több százezer lakost lát majd el, oda, és úgy és akkorára kell tervezni, hogy az megfeleljen az ellátás, a megközelítés igényeinek, a költséghatékony üzemeltetés és finanszírozhatóság követelményeinek. Járulékos előnyként pedig tegye lehetővé az adott területet addig ellátó kisebb-nagyobb kórházak megszüntetését. Az első, így elkészülő kórházat pedig kövesse majd a többi. És ne a kerületvezetők és kórházigazgatók presztízse döntse el, hogy hol kezdődjön a megújulás, az eutanázia utáni feltámadás... Én a magam részéről – elfogultan – egy új több ezer ágyas egyetemi klinikummal kezdeném. A teljes írás