Kapott hideget-meleget a baloldaltól, miután néhány napja találkozott Orbán Viktorral.

Rácz Jenő, az előző Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere, a Veszprém megyei kórház főigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: kapott hideget-meleget a baloldaltól, miután néhány napja találkozott Orbán Viktorral. Elárulta, március 9-én biztosan elmegy szavazni, de azt nem mondta meg, hogy hová húzza majd az ikszet. Véleménye szerint nem okozna érzékelhető veszteséget intézménye számára a kórházi napidíj megszüntetése.
A főigazgató a vizitdíjjal kapcsolatban elmondta, az Egészségügyi Minisztérium legutóbbi kiadványa szerint az alapellátásban, azaz a háziorvosoknál a vizitdíjból származó bevétel havonta körülbelül 150-180 ezer forint, ami az összbevételük 15 százalékát teszi ki. Ez jelentős tételnek tekinthető. De még az alapellátásban dolgozó kollégák is úgy látják, hogy a vizitdíjból származó bevétel nem sokkal több, mint amennyi kiesett a különféle elvonások miatt. Az eszközpótlásra és az ingatlanfejlesztésre fordítható támogatás megvonását kifogásolják, az elmúlt években nem emelték inflációarányosán a kártyapénzüket.
A szakellátásban viszont más a helyzet, ott az összbevételnek csak csekély, mintegy 1,5 százalékát jelenti a díj. A veszprémi kórházban ennek a pénznek körülbelül a felét elvitte az egyszeri beruházás és a működtetés költsége. Ha kevesebb a beteg, kisebb a finanszírozás is. A kórházban 13-15 százalékkal csökkent a járóbeteg-ellátás utáni bevétel. Véleménye szerint nem jó, ha valaki eldönti, hogy mi a jó az embereknek, és utóbb igyekszik arról meggyőzni őket. Jellemző volt ez nemcsak a vizitdíjnál, hanem az egészségbiztosítás átalakításánál is. Miközben hosszú idő telt el a kormánypártok vitájával, a társadalmi és a szakmai konzultációkra alig jutott idő.