Zacher: ez nem gyorsított útvonal

Egy kórház oldalbejárata, ahol be lehet slisszolni, az mindig a sürgősségi osztály – mondja a magyarhirlap.hu-nak Zacher Gábor, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának (SBO) főorvosa, akivel az intézményről megjelent sorozatos negatív cikkek kapcsán egy átlagos munkanapján beszélgettek. Azt mondja, az elmúlt fél évben a Honvédkórház kapott hideget-meleget, rengeteg torzított cikk jelent meg róluk a sajtóban, miközben az intézmény sürgősségi centrumában az év minden napján, huszonnégy órában kemény munka folyik, rengeteg beteggel és komoly szakmai kihívásokkal.

Felidézi azt az elemzést is, amely szintén az év első felében jelent meg, és azt állítják benne: a sürgősségi centrumba beszállított betegek 8,4 százaléka elhalálozik. Honnan szedték ezt az adatot? – teszi fel a kérdést Zacher, majd tisztázza: évente több mint hatvanháromezer beteget látnak el, s közülük 0,6 százalék az, akinek az életét már nem tudják megmenteni. Ezekbe az adatokba pedig beletartoznak azok az idős emberek is, akiket a hozzátartozóik tulajdonképpen végstádiumban csak „felügyeletre” visznek be a kórházba, hogy „ne otthon haljanak meg”. De – mondja Zacher – náluk hal meg az a lassú agyvérzéses beteg is, akit más kórházak vagy más osztályok nem szívesen vesznek már fel, hiszen alig huszonnégy órája van hátra, és minden terápiára rezisztens.

A sürgősségi centrum fő nővérpultján, egy hatalmas táblán a beérkezőket állapotuk súlyossága szerint rangsorolják. „Ma reggel a helikopter hozott egy dupla nyílt combcsont-törést szenvedett embert, nemrég érkezett egy agyhártya-gyulladásos gyerek, és két vérző betegünk is van, akiknek a hematokrit-értéke nagyjából a normális érték huszonöt százaléka. Ez már nem az a szint, hogy valakinek fáj a dereka, adjunk neki fájdalomcsillapítót” – vázolja a főorvos, majd hozzáteszi, az ilyen esetek lekötik az ellátási kapacitásukat. Ezzel párhuzamosan viszont – folytatja – járt náluk egy fiatalember is, akinek négy hónapja „időnként fáj a mellkasa”, és mivel szabadnapos a munkahelyén, úgy gondolta, kivizsgáltatja magát a sürgősségin. „Amikor azt mondtuk neki, hogy ez nem a mi feladatunk, felkapta a fejét és visszaszólt: akkor akár meg is dögölhetek otthon?” – idézi fel a főorvos.

Általános probléma, hogy sokszor még az orvos kollégák sincsenek tisztában azzal, mi is valójában a sürgősségi eset, s ez jócskán megnehezíti a munkát, jegyzi meg. Ha az orvosoktól kapott hivatalos beutalókat nem a saját szemünkkel látjuk, talán mi sem hisszük el, milyen indokokkal küldik az embereket az osztályra: „A betegnek két napja fáj a lába, kérem a sürgősségi osztályon való kivizsgálását.”

Megszokhattuk már, hogy a kórházak általában a létszámhiányt jelölik meg a legnagyobb problémaként, s ezt Zacher Gábor is megerősíti: az osztályon soha nincs elég orvos, de tulajdonképpen nem is feltétlenül a számuk a lényeg. A rendszer ugyanis nagyon megsínyli annak a tapasztalt, s nagy teherbíró képességű szakorvosgárdának a hiányát, amelynek van már kellő rutinja, és nem kell a „sarkában lihegni”. A Honvédkórház sürgősségijén legalább tizennyolc-húsz főállású szakorvosra lenne szükség ahhoz, hogy ezt a betegmennyiséget „kényelmesen” ellássák. Ehhez képest most tíz-tizenketten vannak – mondja –, ám ez mégis jó aránynak számít akár még országos viszonylatban is. Betegből viszont nem lesz kevesebb, az emberek átlagéletkora folyamatosan nő. „Ebben a pillanatban van nálunk egy százkét éves néni, aki még látta Lenint, de van kilencvenhárom, kilencvenöt és kilencvennyolc éves betegük is” – ismerteti Zacher.

A teljes riport itt olvaható