Zsugorfóbia

A gyógyszer -támogatási kiadások lassan a húsz évvel ezelőtti reálértékük felére zsugo-rodnak – állítja Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának igazgatója a HVG vele készült interjújában.

- A rendszerváltás óta szinte nem volt olyan év, amikor ne fenyegetett volna a gyógyszerkassza elszállása. Ebből nem az következik, hogy az orvosságokra fordított közkiadás egyenletesen nőtt?
- Valójában a költségvetésben rendre kevesebbet terveztek a reálisnál, ezért volt mindig túllépés. Különösen a választási években, így 1998-ban, 2002-ben, 2006ban ugrott meg a kiadás a tervezetthez képest. Az OEP adatai azt mutatják, hogy a gyógyszertámogatásra fordított összeg reálértéken számolva 1994–2000 között stagnált, majd 2006-ig növekedett, azóta pedig folyama-tosan csökken. A Széll Kálmán-tervben előirányzott megszorítások egyenesen mélyrepülésbe viszik a gyógyszertámogatást, 2014-re a kassza reálértéke az 1994-es szint fele lesz. Az összeha-sonlítás kedvéért: ebben a húszéves periódusban a közepesen fejlett és fejlett országokban 4–8 százalékkal nőtt a gyógyszerpiac.

- Ha elfogadjuk azt a fiskális érvet, hogy az ország gazdasági fejlettségéhez képest túlzott a gyógyszerszámla, akkor nemzetközi összehasonlításban miért olyan rossz a magyarok egészségi állapota?
- Manapság az egészségpolitika tehetetlenségének beismerése helyett divat a betegeket okolni, hogy nem tartják be az előírt terápiát, egészségtelen az életmódjuk.

Az kétségtelenül pénzkidobás, hogy a felírt koleszterincsökkentő szedését egy év elteltével az érintettek 80 százaléka abbahagyja, így nem érvényesülhet annak a szívet és az érrendszert védő hatása. Ironikusan és kizárólag fiskális értelemben a legolcsóbb betegek a túlsúlyos, dohányos alkoholisták, mivel a korai halálozásuk miatt rájuk kevesebb egészségügyi kiadást kell fordítani, mint az egészséges életmódot folytatókra. Az egészségpolitikának azt kellene szorgalmaznia, hogy a népegészségügyi szempontból legfontosabb területeken, így a szív- és érrendszeri bajok, a cukorbetegség kezelésénél az orvos eredményes, hatékony terápiával érje el és tartsa fenn a célértékeket, például a megfelelő vérnyomást, vércukorszintet. Ehhez azonban a jelenleginél jóval magasabb kiadási szint tartozna. Ha az egészségügyi rendszert korszerűsíteni akarjuk, akkor kevesebb fekvő- és több járóbeteg-ellátásra van szükség, és számos területen nem kevesebb, hanem éppenséggel több gyógyszerre.

- Van még ebben az egészségügyben tartalék, érvel Szócska Miklós államtitkár. Ön is lát meg-spórolható forintokat?
- A kiadásokat anélkül is lehet csökkenteni, hogy a jelenlegi rendszer hiányosságait vizsgálnánk, ám így a legfőbb célt, a lakosság katasztrofális egészségi állapotának javítását negligáljuk. Biztosan vannak tartalékok, de azok nagysága már ma sem fedezi a hiányokat.

- Milyen hatással jár, ha drasztikusan tovább csökken a gyógyszertámogatás?
- A kiadások olyan mélységbe zuhannak, hogy a következményeket egy pár perces minisztériumi hatástanulmánnyal aligha lehet felbecsülni, ám két év múlva tucatnyi PhD-hallgatónak ad majd témát tudományos dolgozatához.  A betegellátás körüli gondok biztosan erősödni fognak, a kérdés az, hogy társadalmi konfliktussá terebélyesednek-e. Ami a kiadások visszafogásával a költségvetés pillanatnyi pozícióját javítja, annak a másik oldalon nagy ára lesz, mert nemcsak a gyógyszergyártókat, a betegeket, az orvosokat érinti negatívan, hanem az adóbevételeket is apasztja. Végső soron azt gondolom, hogy a tervezett megszorítás nem hajtható végre maradéktalanul, már csak azért sem, mert a gyógy-szerszedők egyúttal szavazók is.

A teljes cikk a hetilapban olvasható