Az eddigi száznyolcezer forint helyett évente húszezer forint lesz a keret összege.
Kevesebb mint ötödére zsugorodik az úgynevezett cafeteria-rendszerben adható béren kívüli juttatás a Pécsi Tudományegyetem (PTE) dolgozói számára: a szenátus csütörtöki, egyhangú döntése értelmében a munkatársak az eddigi 108 ezer forint helyett évente csak húszezer forint béren kívüli juttatást kapnak – írja a Dunántúli Napló.
Az egyetem közleménye szerint a szenátus az érdekképviseletekkel történt előzetes egyeztetést követően határozott a cafeteria-rendszer szabályainak változásairól, amit a PTE gazdálkodási nehézségei, elsősorban a klinikákon halmozódó milliárdos veszteség és a munkáltatói terhek jelentős növekedése indokolnak.
A választható béren kívüli juttatások éves keretösszegét az egyetem munkavállalói két részletben, februárban és márciusában kapják meg. Az érdekképviseletek kérésének megfelelően az összeget Erzsébet-utalvány formájában fizetik ki.
Az egyetem közleménye szerint a kis keresetű munkavállalók jövedelem-kiesésének pótlására a PTE vezetése szolidaritási alap létrehozását tervezi, amelynek nagyságáról és felhasználásának szabályairól az egyetem gazdasági tervének elfogadásáig, azaz 2012. március végéig döntenek.