-
A CT és MR gépek akár fele is lecserélődhet hamarosan
2024.02.22Az új gépekkel rövidebb idő alatt, jobb felbontású képek és mesterséges intelligenciával is támogatott diagnózisok készülhetnek.
-
Tovább csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
2024.02.22Emelkedést Eger és Kaposvár esetén mértek, míg a további 10 vizsgált településen stagnálással találkoztak.
-
350 ezren fordultak orvoshoz felsőlégúti panaszok miatt
2024.02.22A kijelölt 24 kórház adatai alapján a hetedik héten 268 főt vettek fel kórházba súlyos, akut légúti fertőzés (SARI) miatt.
-
Velkey György: már csak három területen kritikusak a várólisták
2024.02.22Ahol hosszúak a listák, ott külön revíziót csinálnak, illetve átirányítják más megyékbe a betegeket, mondta a Kórházszövetség elnöke.
-
Tízmillió forintra büntették az NNGYK-t vakcinabeszerzési hibáért
2024.02.22Törvényességi ellenőrzés állapította meg, hogy az NNGYK nem tudta meggyőzően bizonyítani a beszerzés feltétlen szükségességét.
-
Leállt, de rendeződik az Uzsoki kórházban az infarktusellátás
2024.02.22A kórház február 21-én Facebook oldalán közölte, hogy terveik szerint 2024. március 1-jétől rendeződik a helyzet.
-
Bíróság előtt a házi gyermekorvos
2024.02.22Azt hazudta, hogy beadta a csecsemőnek a szükséges K-vitamint - gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult eljárás az orvos ellen.
-
Demencia: Anyám azt mondja, ő rab, miközben én vagyok az
2024.02.22A tünetek nagyon hamar rosszabbodtak, és – mint az demens páciensek esetében néha előfordul – agresszív viselkedésbe váltottak át.
-
Állami vagy magánorvosi ellátás: kórkörkép az ágazatról
2024.02.22Népegészségügy 3.0 Egyesület kidolgozott egy úgynevezett fehér könyvet, amelyben a problémákat és azok megoldását is felvázolják.
-
Ijesztő mértékű szennyezések a gödi akkugyárban
2024.02.2288 tonnányi magzatkárosító oldószer került a levegőbe, nehézfémek a dolgozók szervezetében - a legalapvetőbb elvárásokat sem teljesíti a gyár.
-
Mononukleózis: nem csak a csókkirályok betegsége
2024.02.22A betegség könnyen összetéveszthető a szezonális influenzával, és akár hónapokig is érezhetjük hatását.
-
Tömegesen hagyják el a pályát a háziorvosok
2024.02.22Megalapozottnak tűnnek azok az aggodalmak, hogy a háziorvosok közül sokan inkább elhagyták a pályát, minthogy elfogadják a feltételeket.
-
A legfontosabb állítások a magyar magánegészségügyről
2024.02.22Az állam ahelyett, hogy javítaná a köz- és a magánegészségügy együttműködését, inkább csökkentené a megrendeléseit, visszavesz területeket.
-
Látogatási tilalmat rendelnek el a miskolci kórházakban
2024.02.22A tilalom ideje alatt a hozzátartozók az egészségügyi személyzeten keresztül küldhetnek csomagokat a betegeknek.
-
Siralmas állapotok: megszólalt a kórházak üzemeltetője
2024.02.22A kórházaktól január eleje és február 14-e között 31 ezer bejelentést kaptak. Hetente 5200 probléma miatt hívták a főigazgatóságot.