-
Új rákgyógyszerek várnak befogadásra
2016.10.06Mintegy 2000 súlyos beteg terápiájában segíthetne a szerek támogatásba vétele.
-
A kemoterápia hatása a rákos sejtek genomjára
2016.10.06Génkiütött sejtvonalakban vizsgálták a mutációkat okozó folyamatokat az MTA és az ELTE kutatói is.
-
Még hatékonyabb diabétesz terápiát segíthet
2016.10.06Az ELTE kutatóinak friss publikációja Európa egyik legrangosabb kémiai folyóiratának borítóján jelent meg.
-
Jojó stop - Minőségi fogyókúra ősszel
2016.10.06A hűvösebb napok beköszöntével előkerülnek a testhezállóbb, így kontrollt adó nadrágok, felsők.
-
Tavaly óta egyeztetik az orvosképzési koncepciót
2016.10.06Az összes résztvevő teljes egyetértésével alakult ki a törvényjavaslat tartalma Palkovics szerint.
-
Új eszközökre már nem futja a légimentőknek
2016.10.06Adományokból próbálnak életmentő eszközöket beszerezni a légimentők.
-
Ennyi pénzből meddig lehet életben maradni?
2016.10.06A Bloomberg közzétette friss egészségügyi hatékonyság indexét.
-
Ingyenszemüveg a rászoruló gyerekeknek
2016.10.06A látszerészek vállalták, hogy ezer szemüveget készítenek és adományoznak.
-
Volt államtitkár: Semmi nem valósult meg
2016.10.06A béremelés most csak az orvfosok esetében számottevő.
-
Parkoló miatt nem lesz szuperkórház?
2016.10.06Uniós forrásokat használtak fel a parkoló építéséhez, és újabbakat terveznek.
-
TVK csökkentéssel ellensúlyozott alapdíjemelés
2016.10.06Az államosítás nem tehető felelőssé a kórházi adósságokért, de a központi állami tulajdonlás igen.
-
Betegbiztonsági kérdőívet küld a ReSzaSz
2016.10.06A szakszervezet szeretne szeretne aktívan részt venni az új minimumrendeletek, irányelvek kialakításában.
-
Ónodi-Szűcs és Éger óvatosan fogalmazott
2016.10.06Az egyetemi kórházak ma is léteznek akkreditált képzőintézményként.
-
Hatalmas káoszba fordul a kórházreform
2016.10.06Az oktatási és az egészségügyi államtitkár kórházfejlesztési koncepciója áll szemben egymással.
-
Férfi, de mégsem férfias. Vajon miért?
2016.10.06Egy bizonyos kor után szükségszerű, hogy az erősebbik nem képviselőin nagyobb izomtömeg alakuljon ki.