Az almatorta egressel nem diabetikus sütemény, mégis megeheti a diabéteszes mester.

Mint arról a Weborvos már beszámolt, az országtorta pályázattal egyidőben hirdették ki, melyik lett a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztese. A címet Zila László cukrászmester alkotása, az almatorta egressel nyerte el.
A cukrászmester kamerák előtt, a Magyar Ízek Utcáján kóstolta a híres édességet. Az Almatorta egressel nem diabetikus sütemény, mégis megeheti a diabéteszes mester, mert alacsony glikémiás indexű alapanyagokat tartalmaz, azaz a torta kevésbé emeli a vércukorszintet, mint a hagyományos, cukorral készült sütemények. Zila László tehát nem véletlenül nevezett be az idén először meghirdetett versenybe.

- “Én is cukorbeteg vagyok. A Magyarország Cukormentes Tortája verseny remek kezdeményezés az Egy Csepp Figyelem Alapítványtól, mert sokan vannak abban a cipőben, mint én, nagyon oda kell figyelniük az étrendjükre. Az Almatorta egressel nem dobja meg a vércukorszintemet, és máskor is eszem belőle, persze csak úgy, hogy beszámítom a megengedett napi szénhidrat mennyiségembe" - mondta Zila László, a győztes mestercukrász.
A Magyar Ízek Utcáján (Budai rakpart) augusztus 20-án a közönség is megízlelheti a győztes süteményt, amely továbbra is elérhető lesz jónéhány cukrászdában, illetve otthon is bárki által elkészíthető a nyilvános recept és videófilm alapján.
Az idén a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványon keresztül a rászoruló gyerekek étkeztetését támogatják mindazok, akik a Magyar ízek utcáján vásárolnak. Az Erzsébet híd és a Bem tér között megnyílt Magyar ízek utcájában magyar termelők kínálják saját termékeiket, a többi között gyümölcsöt, sajtot, mézet és lekvárt, továbbá a helyszínen bárki megkóstolhatja a Magyarország tortája címet elnyert szabolcsi almás máktortát is.