Állami tulajdonba adja a tervezett légi mentő bázis területét Szekszárd.

A tervezett légi mentő bázis területének állami tulajdonba adásáról döntött csütörtökön Szekszárd önkormányzata. A város 2007-ben már szerződést kötött a terület ingyenes használatáról az időközben nonprofit kft.-vé alakult Légimentő Kht.-val, később azonban kiderült, hogy a fejlesztés kizárólag állami tulajdonú területen valósulhat meg, amire a mentőszolgálatnak nincs forrása. A tervek szerint egy 11,5 milliárd forintos európai uniós projekt keretében országszerte hat helyszínen - Szekszárd mellett Pápán, Sármelléken, Debrecenben, Miskolcon és Balatonfüreden - hoznak létre légi mentő bázist.
A tolnai megyeszékhely közgyűlése azzal a kiegészítéssel fogadta el a határozatot, hogy amennyiben 2013. december 31-ig az OMSZ nem nyeri el a szükséges európai uniós támogatást, a terület ismét a városé lesz. Haag Éva (Fidesz-KDNP) alpolgármester az MTI-nek elmondta: a Légi Mentő Bázis Nonprofit Kft.-nek jogerős építési engedélye van a területre. Szekszárdnak és a környező településeknek az az érdeke, hogy itt létesüljön a mentő bázis - mondta az alpolgármester. A szekszárdi ipari parkban lévő terület 3000 négyzetméteres.