A nyilvános térben elhelyezett újraélesztő készüléket szükség esetén a lakosság is használhatja.
A Katolikus Karitász támogatásával a II. kerületi lakosok számára is elérhető, életmentő defibrillátort helyeztek ki a Budapesti Szent Ferenc Kórház bejáratában. A készülékkel akár egy civil személy is elkezdheti az életmentést. A defibrillátort Spányi Antal, a Katolikus Karitász püspök elnöke áldotta meg. A százezer forint értékű műszer beszerzését a Katolikus Karitász finanszírozta.
A Katolikus Karitász a közeljövőben az ország több pontján tervez a lakosság által is könnyen használható, életmentő defibrillátort elhelyezni. Az első ilyen készüléket ma avatták fel a Budapesti Szent Ferenc Kórházban. A kórház az intézmény falain belül nyújtott gyógyító szolgálata mellett jelentős részt kíván vállalni a betegség-megelőzés társadalmi feladatában. Ezért vállalta az életmentő készülék működtetését, valamint ezért végzi majd a Karitász országos programjának szakmai oktatását is.
A defibrillátorok frekventált, sokak által látogatott helyszíneken történő elhelyezése akkor lehet hasznos, amikor a mentő esetleg csak soká érne ki hirtelen rosszullét, infarktus esetén. A Katolikus Karitász által telepített eszköz félautomata, így használata a lakosság számára is egyszerű. Ennek ellenére a kórház a készülék kihelyezése után arról is gondoskodik, hogy a környékbeli lakosok el tudják sajátítani használatát. A kórház a szakmai oktatás keretében a Katolikus Karitász önkénteseit és a II. kerületi polgármesteri hivatal dolgozóit is megtanítja a készülék használatára.
A Budapesti Szent Ferenc Kórház és az azt fenntartó és működtető Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció az elmúlt években több fejlesztésbe is belefogott. Többek között szűrőnapokat szerveznek a helyi lakosoknak, felújították az ambulanciát, havonta beszélgető estékkel ajándékozzák meg a gyógyulókat, és terveik között szerepel egy kardiovaszkuláris erdei túraútvonal kiépítése a kórház szomszédságában induló kirándulóhelyen, mely a szív- és érrendszeri betegségen átesett, itt fekvő betegek rehabilitációját segíti majd - közölte az intézmény.