Százzal többen jelentek meg az ingyenes fogászati szűrőnapokon, mint tavaly.
A szűréseken a tavalyinál többen, két nap alatt összesen 286-an vettek részt, 174 nő és 112 férfi. A felnőttek átlagéletkora 40 év volt. A 14 éven aluliak száma 21, ebből 11 lány, 10 fiú, átlagéletkoruk 7 év volt – foglalta össze Dr. Alberth Márta egyetemi docens, a debreceni Gyermekfogászati- és Fogszabályozási Tanszék vezetője, a fogászati szűrőnapok szervezője a kezdeményezés eredményeit.
A felnőttek DMFT indexe 20, tehát ebben a korosztályban átlagosan azoknak a fogaknak a száma, ami beteg (D), emiatt ellátásra (F) vagy kihúzásra (M) került 20. Ez magas érték, mert azt jelenti, hogy átlagosan egy felnőttnek már húsz problémás foga van. A gyerekeknél ez a szám 4. Jelenleg átlagosan 3 fog vár tömésre. A nők többet jártak fogorvosnál, mint a férfiak, és a vizsgálatok azt mutatták, hogy több a megbetegedett foguk (DMF-T 23) is. A nőknél a szűrés pillanatában átlagosan 4 fogat kellene tömni, és négyet pótolni, míg a férfiaknál (DMFT 14) ötöt tömni és ötöt pótolni.
A tavalyihoz képest ezek az értékek nem változtak lényegesen, azonban idén sokkal többen kérték az ellátást (95%). Közülük 50 %-nak már van időpontja, akiknek azonnal nem tudtunk időpontot biztosítani a kezelésre, azokat folyamatosan hívjuk be telefonon.