Csaknem harminc fogyatékossággal élő ember elhelyezkedését segítik elő.
Új foglalkoztatási programot indított európai uniós támogatással a szekszárdi Kék Madár Alapítvány. A szervezet két, összesen kétszázmillió forint értékű projekt keretében speciális munkaerő-piaci szolgáltatásait fejleszti, és képzéseket nyújt fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű embereknek.
Mészáros Andrea, az alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a támogatásból kialakított, akadálymentesített irodaépületben februárban Felnőtt-lét Akadémia néven indítanak képzést, amelynek keretében a fogyatékossággal élők - az önálló élethez szükséges - készségeit fejlesztik.
Innovatív foglalkoztatási programjukban 28 ember szerezhet szakács és bionövény-termesztő képzettséget, az alapítvány mindkét szakmában hét-hét ember tartós foglalkoztatását vállalta - tette hozzá.
A Kék Madár Alapítvány évente 50-60 fogyatékossággal élő ember elhelyezkedését segíti elő a nyílt munkaerőpiacon, a szervezet által üzemeltetett Ízlelő családbarát étterem pedig - ahol mozgás-, hallás- és értelmi sérült emberek dolgoznak - sikeres nonprofit vállalkozás.
Az étterem működését tavaly több nemzetközi fórumon jó gyakorlatként mutatta be az alapítvány - jegyezte meg az ügyvezető, hozzátéve, hogy az elmúlt évben 10-12 szervezettel tárgyaltak a szekszárdihoz hasonló kezdeményezésről.
A most zajló program része, hogy kidolgozzák a vállalkozás foglalkoztatási modelljét, és segítsenek abban, hogy további, fogyatékkal élőknek munkát adó éttermek nyílhassanak - fűzte hozzá.