Az egyedekben kimutatott H5N8 szerotípusról még nem tapasztalták, hogy emberre is átterjedt volna.
Befejeződött a több mint százezres kacsaállomány felszámolása a füzesgyarmati baromfitelepen, ahol a múlt héten mutatták ki a madárinfluenza vírusát.
Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az MTI megkeresésére elmondta: újabb megbetegedés sem a Békés megyei településen, sem a környéken nem fordult elő. A Füzes-Kacsa Kft. négy telephelyén tartott több mint százezer szárnyas leölése a hétvégén befejeződött.
Európában számos országban, az Egyesült Királyságban, Bulgáriában, Olaszországban, Németországban, Hollandiában mutatták már ki a madárinfluenza vírusát. A helyettes államtitkár véleménye szerint vadmadarak hurcolhatták be a vírust a Békés megyei telepre, amely köré a hatóság egy 3 kilométeres védő- és egy 10 kilométeres megfigyelési körzetet alakított ki. A 3 kilométer sugarú védőkörzetben valamennyi baromfitartó gazdaságot felkerestek az állategészségügyi szakemberek, a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben a fertőzés terjedésének megakadályozás érdekében szállítási korlátozások léptek érvénybe.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján olvasható, hogy Japán, Szingapúr és Dél-Korea Magyarország teljes területéről felfüggesztette az élő baromfi, hús és tojás exportját, a Dél-Afrikai Köztársaság és Hong Kong részletes korlátozást vezetett be.
Bognár Lajos elmondta: valamennyi országgal felvették a kapcsolatot, értesítették őket a helyzetről, diplomáciai úton próbálják meg elérni, hogy a korlátozás ne az egész országot, csak Békés megyét érintse. Hozzátette: az Európai Unió területére a 30 napig fennálló szállítási tilalom végéig nem lehet kacsát szállítani Békés megyéből. Kérdésre válaszolva elmondta: a 30 nap a végső fertőtlenítés megtörténtétől indul, amelyre még a héten sor kerül.
Az országos főállatorvos felhívta az állattartók figyelmét arra, hogy a járványok megelőzése érdekében mindenképpen tartsák be az alapvető járványügyi intézkedéseket.