Marcaliban megteremtik a sürgősségi ellátás feltételeit.
Újabb fejlesztésekhez nyert uniós támogatást a Kaposi Mór Oktató Kórház. A másfél milliárd forintból megvalósuló beruházásokat a kórház főigazgatója ismertette pénteken sajtótájékoztatón. Moizs Mariann elmondta: az önerőt nem igénylő fejlesztések során Kaposváron befejezik a műtéti tömb rekonstrukcióját - forráshiány miatt a három ütemre tervezett beruházásból eddig csak kettővel végeztek - és értékes eszközöket vásárolnak a műtőblokkba.
A kaposvári intézmény telephelyeként működő marcali kórházban pedig megteremtik a sürgősségi ellátás, valamint az egynapos sebészet feltételeit, megerősítik a járóbeteg-ellátást és a diagnosztikát, melegítőkonyhát alakítanak ki, és fejlesztik az informatikai rendszert - tette hozzá.
A fejlesztés keretében a legnagyobb összeget építésre és felújításra, valamint gépek és műszerek beszerzésére fordítják. Előbbire több mint 800 milliót, utóbbira 460 millió forintot költenek.
A támogatási szerződést harminc napon belül megkötik, utána kezdődhet a közbeszerzési eljárás, várhatóan a jövő év elején pedig a kivitelezés. A munkálatokkal a tervek szerint őszre elkészülnek - mondta a főigazgató.