A kapcsolatbővítés célja az egyetemi és az iparági tudás szimbiózisának kiaknázása, a tudásmegosztás és az innovációt ösztönző partnerség.
Közös gyógyszeripari partnerségi tanszéket indított a Szegedi Tudományegyetem és az MSD. A 2023-ban kötött, a klinikai vizsgálatokra irányuló stratégiai együttműködési megállapodás után ezzel a lépéssel az évtizedek óta tartó közös munkájukat emelték még magasabb szintre - számoltak be róla az egyetemi portálon.
A kapcsolatbővítés célja az egyetemi és az iparági tudás szimbiózisának kiaknázása, a tudásmegosztás és az innovációt ösztönző partnerség. Az ipari partnerségi tanszék a Szegedi Tudományegyetem magas színvonalú képzési és oktatási palettájába illeszkedve tovább gazdagítja azt, egyúttal különleges szakmai és értékes gyakorlati tapasztalatokkal segíti a gyógyszerfejlesztés iránt érdeklődő hallgatókat - írták.
Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora kifejtette: „A jelen ipari partnerségi tanszék megállapodás több szempontból is jelentős mérföldkő az intézmény számára. Egyrészt a gyógyszerkutatás Egyetemünkön az öt ún. „excellence” kutatási terület egyike a transzlációs medicina-; a biológia és környezettudomány-; az anyagtudomány és fotonika-; valamint a matematikai tudományok és smart-rendszerek tudományterületek mellett. A Quacquarelli Symonds (QS) brit rangsorkészítő tudomány- és szakterületi listán - a 2025. március 12-én nyilvánosságra hozott adatok alapján - a gyógyszerészet és gyógyszertudományok területén az SZTE első helyen végzett Magyarországon (251-300 között a világrangsorban), mely köszönhető a Gyógyszerésztudományi Kar nyitottságának és az igen gazdag nemzetközi oktatási és kutatási partnerségi együttműködésnek, amelynek ez a kapcsolat is köszönhető. Négy új képzés indult ebben a tanévben és az MSD-ben partnerre találtunk nemcsak a gyógyszerfejlesztési kutatásmenedzsment MSc képzésben, de a klinikai kutatásokat menedzselő szakemberek képzésében is.
Itt érkezünk el a másik kiemelendő szemponthoz: gyakorló oktató-kutató-gyógyító orvosként a klinikai kutatások területén az innovatív terápiák elérhetőségének támogatását a Dél-alföldi régió betegei számára személyesen is támogatom, továbbá azt is, hogy hallgatóink ezen a területen is a legmagasabb színvonalú képzést kapják; melyhez egy olyan gyakorlati képző partner, mint az MSD, abszolút garancia.”
Prof. Dr. Csóka Ildikó, az SZTE kancellárhelyettese és stratégiai főigazgatója hozzátette: „Évek óta szisztematikusan építjük ipari kapcsolatainkat és alakítjuk ki azt a partnermenedzsment rendszert, amivel szeretnénk a Szegedi Tudományegyetem kapacitásait hozzáférhetővé tenni a kutatási infrastruktúráink és oktatási együttműködési lehetőségek iránt érdeklődők számára, továbbá különböző duális képzési és gyakornoki programokat működtetni partnereinkkel. Az orvos-, egészségtudományi képzési terület különösen gyakorlatorientált, elképzelhetetlen lenne a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és azon nemzetközi partnerségek nélkül, mint amilyen az MSD-vel több éve fennálló kapcsolat is.
Örömömre szolgál, hogy a frissen akkreditált Fázis I. klinikai farmakológiai vizsgálóhely és a klinikáinkon folyó Fázis II. és III. kutatások partnereként köszönthetem az MSD-t ebben az új szerepben is, amelyben elkötelezték magukat a Magyarországon kiemelt versenyképességi területnek tekinthető témakörökben, az utánpótlás nevelésben mind a graduális-, mind a posztgraduális képzésben és újabb innovatív terápiák közös fejlesztésében.”
Dr. Barótfi Szabolcs, az MSD magyarországi klinikai kutatási igazgatója elmondta: „A Szegedi Tudományegyetem az egyik legrégebbi és legfontosabb partnerünk, hiszen szakmailag felkészült és nemzetközileg elismert szakembereivel, valamint kiváló kutatási infrastruktúrájával a legmagasabb szintű tudományos kutatás feltételeit biztosítja. Két éve a magyar egyetemek közül elsőként a SZTE-vel kötöttünk stratégiai megállapodást, amely kezdetben a klinikai vizsgálatok területére fókuszált. Ennek célja a szorosabb együttműködés, az innovatív klinikai vizsgálati technológiákhoz való elsőbbségi hozzáférés biztosítása mellett a vizsgálatok gyorsabb elindítása és volumenének növelése volt. Azonban már akkor megfogalmaztuk, hogy egyéb formákban, pl. az oktatás és kutatás területén is szeretnénk kooperálni. A tudásátadás újabb fázisa 2024-ben kezdődött, mikor a SZTE Gyógyszerésztudományi Karán elindult MSD-s szakemberek részvételével a gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment mesterképzés, valamint három egyéb klinikai kutatási szakirányú továbbképzés. Sikeres együttműködésünket új szintre emelve megalapítottuk az SZTE-MSD ipari partnerségi tanszéket, melynek célja, hogy a már futó oktatási programokon túl, igény szerint olyan további együttműködéseket indítsunk, mint a PhD. programok vagy a tudományos diákköri projektek. A közös tanszék egyik nagy értéke a hallgatók számára, hogy az akadémiai oktatás keretei között az MSD irodájába ellátogatva lehetőségük nyílik az egyik legnagyobb klinikai aktivitással rendelkező gyógyszervállalat munkájának megismerésére.”
További részletek a teljes beszámolóban