Mindenkiben van valami szikra

Önálló életre nem képesek, és nem is kerülnek ki az intézményből. A siker és a fájdalom egyaránt ott van az otthon mindennapjaiban, de mint Fehér Edit igazgató mondja, a sajnálatnak nincs helye. Lehet, hogy oda nem jut el egy gondozott, hogy önállóan járjon vagy beszéljen, de a legsúlyosabban sérült is meg tud tanulni valamit, és öröme lesz abban, hogy meg tudja csinálni. A Reménysugár Otthont rendszeresen látogatják a magyar jégkorong-válogatott tagjai, gondnoki munkákat végeznek ott a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjai, és minden évben beköltöznek önkéntes munkára a holland Fapapucs Alapítvány képviselői.

A Reménysugár 16 férőhelyes gyermekotthont, 80 férőhelyes fogyatékos otthont, 10 fős anyaszállót és 12 fős lakóotthont működtet.

A fogyatékos otthonban és a lakóotthonban súlyos és halmozottan sérült gyerekek élnek. A lakóotthonosok bizonyos készségek, illetve fejlesztések hatására olyan szinten vannak, hogy picikét önállóbbak - mondja Fehér Edit. - Ugyanúgy teljes ellátásra és felügyeletre szorulnak, csak náluk mondjuk úgy zajlik az ebéd, hogy leülnek az asztalhoz, és szednek maguknak. A többieknek viszont egyenként kell kiadni, van, akit meg kell etetni, mert nem tud önállóan étkezni sem.

A fogyatékos otthonban nincs alsó és felső korhatár, az ellátottakat születésüktől tudják felvenni.

Az igazgatónő automatikusan így mondja: "most 35 éves a legidősebb gyerekünk". Amikor visszakérdezek a már másodszor használt "gyerek" kifejezésre, elneveti magát:

- Hát, mert itt születtek nekünk. A lányom is elmúlt már 30 éves, mégis gyereknek mondom.

Az otthonba két módon kerülhetnek be a lakók. Vagy gyámhivatali beutalóval - ekkor egyben gyermekvédelmi szakellátásban is részesülnek -, vagy a szülő kérésére. Utóbbi esetben a szülővel vagy a törvényes képviselővel kötnek megállapodást. Nagyjából fele-fele az állami gondoskodásra szorulók, illetve azok aránya, akiknek van családjuk. Van, akit minden hétvégén hazavisznek, van, akit hosszabb időre is, és olyan is, akit ritkán, vagy egyáltalán nem látogat a családja.

Az otthon neve a gondozottak egész életét jellemzi

Van az otthonban fejlesztő iskolai csoport is, tagjai a fogyatékos otthoni részben élők közül kerülnek ki, most éppen hatan vannak. Ez hagyományos iskola, speciális tananyaggal. Nem az ábécét tanulják, hanem a készségeiket fejlesztik. Az a cél, hogy minél kevésbé legyenek kiszolgáltatottak, és nekik is sikerélmény, ha valamit önállóan meg tudnak csinálni.

A gyermekotthon lakói egészséges gyerekek. Ők legfeljebb 10 éves korukig lehetnének itt, de jellemzően ennél rövidebb az idő. Elsősorban a saját családba való visszahelyezésükön dolgoznak, ha ez nem lehetséges, akkor nevelőszülőhöz helyezik ki, és nagyon kevés olyan gyerek van, aki ittmarad, többnyire azok, akik fogyatékosak.

A fogyatékos otthon lakói viszont nem kerülnek ki. Nagyon ritka, hogy valakit hazavisznek a szülők. Ők azok, akik önállóan nem tudnak élni.

Arra a kérdésre, hogy felfogják-e ezt, az igazgatónő azt mondja: változó.

- Van egy kislányunk, aki egészséges volt. Autóbaleset miatt került hozzánk, kerekesszékes, és sajnos olyan agyi sérülést szenvedett, hogy beszélni is nagyon nehezen tud. Ő például felfogja, és időnként beszél erről, attól függetlenül, hogy nagyon jól érzi itt magát. Azoknak, akik itt születtek, nálunk, ebben a közegben nőttek fel, ez természetes.

Vannak ágyban fekvők, vannak, akik beszéddel nem tudnak kommunikálni. A lakók annyira hozzászoktak a gondozójukhoz, hogy sokan az ételt sem fogadják el a helyettesítőtől. A gondozók meg nagyon jól ismerik a gyerekeket - mondja Fehér Edit.

A gondozók 10-12 fős csoportokban dolgoznak.

Milyen arányban lehet siker és fájdalom ilyen intézményben?

Vannak sikerek - válaszolja az igazgatónő, és példaként mondja az említett kerekesszékes kislányt, akinek a kórházban nem tudtak javítani az állapotán. Foglalkozik vele is gyógypedagógus, gyógytornász, a gondozónők is szakemberek.

- Lehet elérni sikereket, csak esetleg nem olyan látványosak. Illetve talán azért is örülünk neki jobban, mert az, hogy egy egészséges gyerek feláll, beszél, jön-megy, az természetes. De ha egy sérült gyereknél valamit elérnek, amögött nagy munka van.

- Ők itt jól érzik magukat. Akkor vagyunk elkeseredve, ha látjuk, hogy valakinek egyre rosszabb irányba megy a betegsége. Halnak is meg gondozottjaink, az mindig fájdalom, de ez előfordul minden egészségügyi intézményben, és családban is. De itt nagyon sok öröm van, és ezekre a gyerekekre az a jellemző, hogy nagyon akarnak. Ha betegek, akkor meggyógyulni, ha valamit el akarunk velük érni fejlesztés szintjén, azt is nagyon akarják. A gyerekekben mindig nagyon nagy az élni akarás, szívesen együttműködnek.

Nagy részük nem tud beszélni, de a gondozónővel meg a szülővel tud kommunikálni.

Mit jelent az, ha valaki "nem képes az önálló életvitelre"?

- Nagyon széles skálája van. Van, aki ágyban fekvő, és egyáltalán nem tud mozogni, se megfordulni, se a kezét felemelni. Ő teljes ellátásra szorul, fürdetni, forgatni, etetni kell. Van, aki jár, tud beszélni bizonyos szinten, irányítással el tudja magát látni, önállóan étkezik, és vannak a kettő között. Van, aki megeszi az ételt, ha kiszedik neki, előfordul a kétkanalas étkezés, amikor ő is eszik, de segít a gondozónő is. Sokukat pelenkázni kell, mások tudják használni a vécét. Ami mindenkire jellemző, hogy az értelmi képességek zavara miatt megtervezni nem tudják az életüket, a feladataikat. Azoknak is kell a segítség, akik a legjobb szinten vannak, mert nem tudják, hogy most reggel van, reggelizni kell.

Fotók: MTI - Komka Péter

- Törekszünk arra, hogy megmutassuk, ami a kinti világban van. Van például naposunk, aki segít a gondozónőnek, látja, hogyan szeletelik a kenyeret, tolja a zsúrkocsit, segít kiosztani a tányérokat, a szalvétát.

Több hasonló intézményben vállalnak egyszerűbb külső munkát, mint például a gyertyaöntést.

Fehér Edit azt mondja, ez náluk megoldhatatlan, mert fél óránál tovább nem köthető le a lakók figyelme.

- Volt olyan erős gyerekünk, aki összetört mindent, és mindent szeretett szétcincálni. Adtunk neki szivacsot, hogy tépkedje, és majd párnát tömünk vele. Azt mondta, hogy nem. El se kezdte. A matracát ki tudja tépkedni, ez valószínűleg ösztönös. De olyan előírt feladatot, amire koncentrálni kellene, nem tudnak maguknak koordinálni.

Az intézmény korábban Csecsemő- és Egészségügyi Gyermekotthon volt, csak jó tíz éve viseli a Reménysugár Otthon nevet, mert "ez az egész életüket jellemzi".

"Azzal semmire nem megyünk, ha valakit sajnálunk"

Az otthonnak számos külső kapcsolata van, többek között a magyar jégkorong-válogatottal vagy a Balassagyarmati Fegyház és Börtönnel. A hokisok tavaly és most Mikuláskor is meglátogatták a gyerekeket rengeteg ajándékkal, korábban már kétszer is kaptak tőlük plüssállatokat. A fogvatartottak fizikai segítséget is adnak, mint például a kert karbantartása, de adnak az otthonban karácsonyi műsort is, és pénzt is gyűjtöttek már számukra. Nekik az kitüntetés, ha valaki ide kijöhet. Az egyik elítélt nagyon szép meseképeket festett a csoportok falára.

A holland Fapapucs Alapítvány már három éve tart kapcsolatot az otthonnal, minden évben hat képviselőjük végez önkéntes segítő munkát két hétig, miközben az összes költségüket maguk fizetik. A gyarmati iskolák műsorokat adnak és gyűjtéseket is szerveznek, és ott vannak még a magánszemélyek.

Egy fiatalember például rendszeresen visz "hol ezt, hol azt", és csak véletlenül derült ki, hogy egy volt gondozónő férje. Egy balassagyarmati vállalkozótól árajánlatot kértek a portától a főépületig vezető út megjavításához, mire Szomor József fogta, és elvégeztette a munkát, ajándékba, pedig semmi nem köti az intézményhez. Tavaly karácsonykor budapesti fiatalok szerveztek jótékonysági rendezvényt, a bevételből ágyakat vásároltak Balassagyarmaton.

Fehér Edit azt is elmeséli, hogy tavaly karácsony előtt felhívta egy asszony, akinek a gyarmati börtönben fogvatartott férje beszélt az otthonról. Megkérdezte, hány gyerek van, és mindenkinek vitt egy mikuláscsomagot, "nem is akármilyen mikuláscsomagokat". Olyan is volt, aki már szabadult, és az édesanyját kérte meg, hogy vigyen be adományt.

Mi az, amit a Reménysugár Otthon az ott dolgozóknak ad? Nagyon nehéz megfogalmazni - mondja az igazgatónő, majd ezt válaszolja:

- Egyrészt a gyerekek szeretete, ezt érezzük mindannyian és nagyon fontos, és hogy a munkánk valóban hasznos.

A kívülállókban talán a legmeghatározóbb érzés, hogy sajnáljuk az otthonban élőket. Mit éreznek, akik mindig velük vannak?

- Azzal semmire nem megyünk, ha valakit sajnálunk. Ha a sajnálat eluralkodna rajtunk, nem tudnánk megadni azt a segítséget, amit kell. Nem tudnánk őket rávenni, hogy megfogják a tollat, hanem a kezükbe adnánk, pedig azt egy kis küszködéssel meg kell tanulniuk, mert nekik az a jó. Ez olyan, mint az otthoni gyereknevelés, ha sajnálom korán felébreszteni, akkor nem jár iskolába. Meg azért mindenkiben van valami kis szikra, a legsúlyosabban sérült gyerek is képes megtanulni valamit, és öröme lesz abban, hogy meg tudja csinálni. Lehet, hogy nem jut el oda, hogy önállóan járjon vagy beszéljen, de valami picikét tud. Lehet, hogy csak annyit, hogy megismeri már a gondozónőjét, és örül neki. Ha más nem, örül, hogy olyan az étel, amit szeret, vagy kedvére fürödhet. Azoknak, akik itt dolgoznak nálunk, és tartósan itt is maradnak, végtelen nagy szeretet van a szívükben. Vannak halálesetek, meg olyan helyzetek, amin nem lehet változtatni, ezek nagyon meg is viselik őket, annyira kötődnek a gyerekekhez. Függetlenül attól, hogy a szakma azt tanítja, vigyázni kell a kötődéssel, de hát emberek vagyunk.