Befejeződött a rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Kiskunfélegyházi tagkórházban.
Az Új Széchenyi Terv 187,5 millió forint támogatásával befejeződött a kiskunfélegyházi tagkórház rehabilitációs szolgáltatásainak fejlesztése - közölte Körtvélyessy András, a kórház igazgatója pénteken, a felújított épületszárny átadásán. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy 2013. februárban lett a Kiskunfélegyházi Városi Kórház a Bács-Kiskun Megyei Kórház tagkórháza.
Körtvélyessy András elmondta, hogy a beruházás keretében fejlesztették az infrastruktúrát, végtagmozgató gépeket, valamint kardiológiai rehabilitációt segítő eszközöket szereztek be, ezzel lehetővé vált a rendelés magasabb szintű ellátása.
Lénárt Endre, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Dél-Alföldi Területi Igazgatóságának igazgatója hangsúlyozta, hogy a következő időszakban olyan ellátási fejlesztések kerülnek előtérbe, amelyek kiválthatják a kórházi ellátások egy részét.
Az MTI kérdésére az igazgató elmondta, hogy az Európai Unió 2020-ig tartó költségvetési időszakában átalakulnak a támogatások, ennek következtében az egészségügyben kisebb infrastrukturális fejlesztések várhatók, mint az elmúlt hét évben. Az aktív gyógyászati ellátásokat próbálják az ambuláns ellátások irányába terelni - hangsúlyozta.
Lénárt Endre az egyik ilyen fejlesztési iránynak az egynapos sebészet erősítését nevezte, a másiknak pedig az alapellátás megerősítését.
Csökkenne a kórházi túlterheltség, mert akit nem szükséges befektetni, azt a lakóhelyéhez legközelebbi alapellátási helyen meg tudnák gyógyítani - mondta. Hozzátette, hogy az alapellátás színvonalát emelné, ha a praxisok együttműködésével olyan, korábban helyben el nem érhető kezelésekhez jutnának a betegek, amelyekkel szintén csökkentenék a kórházakra jutó terhelést.