Támogatott foglalkoztatás a nagykállói Sántha Kálmán Szakkórházban.
Az egészségügyi ellátórendszer szerkezetátalakítása országos szinten több ezer egészségügyi dolgozót érintett. Az átszervezések következtében felszabaduló humánerőforrást a szakorvoshiánnyal küzdő területekre kell átirányítani. Ezt a célt segítette elő egy olyan középtávú, foglalkoztatást támogató program elindítása, amely átmeneti bértámogatást nyújt a hiányzó funkciót lefedő orvosi kapacitások biztosítása érdekében.
Előzőek alapján a TÁMOP-6.2.4/A-09/1 kódszámú program átfogó célja az átalakuló ellátórendszer hatékony működéséhez szükséges humánerőforrás biztosítása.
A Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (4320 Nagykálló, Szabadság tér 13.) az említett kódszámú pályázati lehetőségre 2010-ben nyújtott be pályázatot a Strukturális Alapok Programirodához „Orvosok a pszichiátria szolgálatában" címmel, melyet a Közreműködő Szervezet támogatásra alkalmasnak minősített. A támogatott foglalkoztatásra az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával kerül sor.
A projekt 2010 szeptemberében került megindításra, majd ezt követően sor került a támogatott foglalkoztatásban részt vevő szakorvosok, illetőleg szakorvos-jelöltek (összesen 4 fő) foglalkoztatásának megkezdésére. A támogatott foglalkoztatás időtartama 24 hónap, mellyel megegyező mértékű továbbfoglalkoztatási kötelezettség terheli a kedvezményezett kórházat.
A Sántha Kálmán Szakkórházban a támogatás fogadásával érintett szakterület: a pszichiátria, ahol a szakellátás folyamatos és biztonságos fenn-tartása, fejlesztése szempontjából alapvető fontosságú a projekt megvalósítása. Közeledve a projekt támogatott szakaszának a lezárásához, megállapítható, hogy a projekt eredményeként az érintett szakterületen a támogatás felhasználásával a korábbiakhoz képest nagyobb biztonsággal biztosítható a hatékonyabb működéshez szükséges humán erőforrás, melynek kapcsán fokozható a gyógyítás betegközpontúsága, illetőleg hatékonysága is.