Petri Gábor öröksége

Professzor úr, minek köszönhető ez a két díj?
Egyetememtől a professor emeritusi cím csupán arra emlékeztet, hogy elértem egy életkori határt, és azt mutatja számomra, hogy úgy végeztem feladataimat Pécsen, hogy a szenátus tagsága érdemesnek tart az emeritusi címre, az egyetemi kar és az egyetem vezetése pedig támogatja azt. Az egyetem szenátusa és kollégáim bíznak bennem. A Petri Gábor Emlékérem teljesen másról szól: az életem legnagyobb kitüntetése.

Ennyire fontos Önnek Petri Gábor öröksége?
Sok személyes élményem kötődik Petri Gáborhoz, ezért érzékenyültem el, amikor átvettem. A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciója adta, és azért is különleges az elismerés, mert a Petri Gábor-féle sebészeti klinikán szereztem az első, általános sebészeti szakvizsgámat. Az pedig különleges környezet, különleges klinika volt, az 1970-es és 1980-as években valóban megütötte a nemzetközi színvonalat. Az ő személyéhez kötődik, hogy a magyar sebészet fölzárkózott az angolszász modern sebészethez. Erre egy érdekes példa, hogy a második világháborúban az áthatoló mellkassérültek ellátásánál a magyar vagy német hadikórházakban 80-85% volt a mortalitás. Ugyanez az adat az angol és amerikai hadikórházakban pont fordítva volt, 80% volt a túlélés. Ez pedig döbbenetes különbség. Erre a fiatal Petri Gábor akkor jött rá, amikor munkaszolgálatosként, friss szakorvosként látta a magyar hadikórházat is, amiben végig dolgozta először az orosz fronton, majd folyamatosan nyugatra vonulva a háborút, majd amerikai hadifogságba esett és szembesült az új amerikai-angol rendszerrel.

Mi volt a különbség?
Az angolszász rendszer élettani, kórélettani típusú, miközben a magyar klasszikus iskola patológiai alapú, manualitásában remek sebészeti iskola volt. Az amerikai sebészek és az angolok az 1920-1930-as években szakorvosképzésük alatt jelentős élettani és kórélettani tanulmányokat folytattak, átjártak Európába csapatostul tanulni, megismerték az európai iskolát, de teljesen más rendszert építettek ki. Az Egyesült Királyságban az első aneszteziológiai intenzív tanszék 1936-ban alakult. Ők a fronton, a legkisebb hadikórházban is intratracheális narkózisban operáltak. Miközben az első magyar aneszteziológiai tanszék ötven évvel később, az 1980-as évek elején alakult meg Szegeden – egyébként pont Petri Gábornak köszönhetően. 

 

Ön hogyan került a Petri-klinikára?
Idegsebész akartam lenni, az angolszász rendszert követve – tehát először egy manuális szakvizsgát akartam szerezni. Először a szegedi 2. számú Sebészeti Klinikán kezdtem el dolgozni, de az nem volt olyan színvonalú, hogy lett volna szakvizsga joga. Ezért átkerültem két évre a Petri-klinikára, ahol valami fantasztikus világba csöppentem. Dolgozott ott 8 vagy 10 professzor, őrületes volt a verseny, olyan volt, mint egy méhkas. Kiválóan szervezett, hatalmas verseny volt, aminek a középpontjában a kritika szelleme állt. Nagyon magas szakmai és intellektuális fölény érvényesült, amiben olyan képzést kaptam – Petri Gábor ragaszkodott hozzá –, hogy körbe kellett mennem minden osztályon. A szívsebészettől kezdve az urológián és intenzív osztályon át a művese kezelésig mindent meg kellett tanulni, addig nem lehetett menni szakvizsgázni. Persze, átkoztuk Petri Gábort, hogy nehezebben tudunk szakvizsgázni, mint az összes többi egyetemen. Aztán pár évtizeddel később, amikor igazgató lettem, egyszer csak megvilágosodtam. Amikor az intenzív osztályon viziteltem, vagy bármilyen probléma volt, teljesen más tudással álltam hozzá a helyzetekhez, mint az átlag, és a globális, Angliában vagy Amerikában jellemző felkészültség nagyon sokat segített.

Milyen példát mutatott Petri Gábor?
A szakmai értékeken túl, megmutatta azt is, hogy egy intelligens ember, egy igaz szakember hogyan tud egy furcsa rezsimben úgy sikeresen működni, hogy tudja úgy keresztülvinni az akaratát, hogy nem válik kollaboránssá. Ő az Elnöki Tanács tagja volt, országgyűlési képviselő, de nem volt párttag. Kádár János mindig maga mellé ültette az Elnöki Tanácsban –intelligens, humoros, szellemes, jól képzett, problémamegoldó emberként, gondolom, tetszett Kádár Jánosnak is, de soha, soha nem dörgölődzött. Ez pedig egy örök példa, mert ugye rendszerek jönnek, rendszerek mennek és az emberek általában úgy működnek, ahogyan azt Szabó István és Klaus Maria Brandauer a Mephisto című filmben megrajzolta. Petri Gábor ennek pont a szöges ellentéte volt és mégis sikeres.

Ennek tükrében mit jelent Önnek ez az emlékérem?
Ez a kitüntetés azzal a megtiszteltetéssel jár, hogy egy 45 perces előadást tart a díjazott. Ebben természetesen megemlékeztem Petri Gáborról, bemutattam a szűkebb szakma állását, és azt is, hogy a saját szakmám fejlődéséhez milyen lépésekkel járultam hozzá. Amiből a konkrét téglák, amelyeket az idegsebészet falába én építettem, talán jelentéktelenek, sokkal fontosabb, hogy pécsi éveim alatt sikerült megvalósítani az igazi szubspecializációt.

Miről szól ez a modell?
Pécsett egy két pilléren álló rendszert hoztunk létre. Egyrészt, ott vannak a formális klinikák a formális szakvizsgákkal, illetve léteznek komprehenzív központok, amelyek célorientáltan működnek, és stroke vagy neuroonkológiai vagy más területeken gyűjtik össze a szakembereket – és a betegeket. Ezt a rendszert Komoly Sámuellel együtt sikerült elég jól megvalósítani, és életképes a rendszer, annyira, hogy utódaink is ebben a szellemben működtetik tovább a pécsi Rét utcai Idegtudományi Központot, ami ebben a felfogásban talán több évtizedig életképes lesz.

Ehhez a szubspecialista felfogáshoz hogyan kapcsolódik, hogy már négy éve egy nem idegtudományokkal, nem idegsebészettel, hanem radiológiával foglalkozó cég ügyvezetőjeként dolgozik?
A Pécsi Diagnosztikai Központ egy igazi hobbi, ami pont az idegtudományokról is szól. A klinikán rendesen dolgozom idegsebészként, sokáig a budapesti Honvédkórházban is operáltam, támogatandó a rezidensképzést. Főleg a koponyasebészet érdekel mostanában, a komplikáltabb esetek még mindig nagy harci kedvvel töltenek el. A Pécsi Diagnosztikai Központ mindig is szívügyem volt, hiszen a jó diagnosztika a még jobb idegsebészet alapja. A PDK bázisán működik MTA PTE Klinikai Képalkotó Központ, ami tulajdonképpen egy MR kutató egység, azt is vezetem most. Az idegsebészet célorientált szakma. A célpont meghatározása nem más, mint a neuroradiológia. Az elmúlt években teljes mértékben felújítottuk a gépparkot, nemcsak itthoni, hanem európai viszonylatban is csúcsszínvonalat nyújtunk, mind technikai, mind szakmai szinten – ráadásul egyetemi alapítványi tulajdonban létezünk és dolgozunk. Megmutatjuk, hogy minőségi és professzionális diagnosztika nélkül nincs igazán sikeres klinikum. Talán ez is Petri Gábor öröksége…