A kancellári rendszerhez igazodva alkotnak új Szervezeti és Működési Szabályzatot az egyetemek.
Az orvosképző karok kimetszéséről szóló hírek is szóba kerültek a Debreceni Egyetem múlt csütörtöki szenátusi ülésen, melyről az intézmény honlapja számolt be. Szilvássy Zoltán kiemelte: a másik három orvosképző egyetem rektorával közös közleményükben egyértelműen jelezték, hogy nem ez a járható út az intézmények számára, mindazonáltal mindnyájan elkötelezettek minden olyan megoldás mellett, amellyel az orvosképzés minősége a jelenleginél is jobb szintet érhet el.
Immár minden felsőoktatási intézményben kinevezték a kancellárt, a minisztériumban felállt az Intézményfenntartó és Finanszírozási Főosztály, valamint egy miniszteri biztost is kineveztek Solti Péter személyében – tájékoztatott kancellári beszámolójában Bács Zoltán.
Az országban elsőként döntött a kancellári rendszerhez igazodó új Szervezeti és Működési Szabályzatról a Debreceni Egyetem Szenátusa, melynek részeként háromra csökkentették a rektor- és dékánhelyettesek maximális létszámát. Így a jövőben a rektor mellett általános, oktatási és tudományos rektorhelyettesek állnak az intézmény élén. Az új SZMSZ-hez kapcsolódóan módosították a munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjét, a szerződéskötési eljárási rendet, a felvételi eljárás szabályzatát, a tanulmányi és vizsgaszabályzatot, a gazdálkodási szabályzatot, valamint elfogadták a Kancellária ügyrendjét.
Az egyetem területén működő vállalkozások felülvizsgálata nyomán a Szenátus támogatta az egyetemen a vagyonvédelmi feladatokat ellátó cég felvásárlásának szándékát. A teljes beszámoló
A Semmelweis Egyetem szenátusa is elfogadta az új Szervezeti és Működési Szabályzatot
Egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett elfogadta az egyetem Szenátusa a Szervezeti és Működési Szabályzat (SzMSz) módosítását a múlt csütörtöki rendkívüli ülésén. A szabályzat átalakítására azért volt szükség, mert a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szeptember 1-jén hatályba lépett módosítása bevezette a kancellár jogintézményét a felsőoktatásban, így a Semmelweis Egyetem működésében is meg kellett jeleníteni a hatásköreit, illetve ezzel összefüggésben átszervezni az intézmény működését - számolt be az ülésről az intézmény honalpja.
Dr. Szél Ágoston rektor a bevezetőjében elmondta: ebben a helyzetben ésszerű és szükséges volt, hogy az SzMSz-t ne csak a kancellár jogállására vonatkozóan, hanem globálisan is átalakítsák. Előre jelezte ugyanakkor azt is, hogy a részletszabályzatok megtárgyalása és elfogadása után a tapasztalatok tükrében elengedhetetlennek látja az SzMSz újbóli áttekintését és – szükség esetén – finomhangolását, hiszen a szakmai (stratégiai) és működtetési (operatív) feladatok célszerű szétválasztása a rektori és a kancellári vezetés között nagyon komoly felelősséget ró a Szenátusra.
Dr. Szász Károly kancellár hangsúlyozta: az egyetem SzMSz-ének stabilitást kell adnia az intézmény működése tekintetében, ugyanakkor a szabályozásnak rugalmasnak is kell lennie. Az elkészült javaslatot előzetes egyeztetések előzték meg az egyetem vezetőivel, melyek beépültek az anyagba – tette hozzá.
Dr. Szél Ágoston elmondta, hogy bár a Központi Könyvtár, az NKI és az MKI esetében a munkáltatói jogokat a kancellár gyakorolja, de a szakmai felügyelet egyértelműen a rektori vonalhoz tartozik. Véleménye szerint az egyetem számára továbbra is a legfontosabb szempont, hogy feladatellátási kötelezettségének maradéktalanul meg tudjon felelni, vagyis hármas küldetését nevéhez méltóan tudja betölteni.
Dr. Szász Károly a kutatás finanszírozása kapcsán hangsúlyozta: nem kerülhet szembe a kutatói és az egyetemi érdek. Úgy fogalmazott: az egyetemnek szüksége van a kutatók, oktatók megtartására, de a szakmák képviselőinek is szüksége van az egyetemre. Meg kell érteni, hogy a pályázatoknak mind a két szempontot figyelembe kell venniük és hozzá kell járulniuk az egyetem költségvetéséhez – vélekedett. Hozzátette: az erre vonatkozó, készülő szabályzatot meg lehet majd vitatni és pontosítani a részleteket. További részletek a beszámolóban