Tamás Gábor neurobiológus, a Szegedi Tudományegyetem professzora kapta az idei Szent-Györgyi Talentum Díjat.
A Széchenyi-díjas kutatónak szombat este Erwin Neher Nobel-díjas német biofizikus adta át az elismerést a Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálán.
A Szent-Györgyi Talentum Díjat 2013-ban alapította a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány. Az elismerésre érdemes kutatót az alapítvány kuratóriuma az adott évben Szegedre látogató Nobel-díjas kutatókkal közösen választja ki.
A díjat az elmúlt egy-két évben publikált, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért adják át. Emellett feltétel, hogy a díjat olyan szegedi tudós kapja, aki – a díj névadójához, Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan – a felfedezéséhez kapcsolódó kutatói munka jelentős részét a Tisza-parti városban végezte.
Tamás Gábor Szegeden kezdte idegtudományi tanulmányait Halasy Katalin laboratóriumában, 1994-ben csatlakozott Somogyi Péter, illetve Eberhard Buhl kutatócsoportjához Oxfordban. Hazatérve – elsősorban külföldi pályázati források felhasználásával – saját laboratóriumot alapított.
A sikereiről mindig kollektív eredményként beszélő professzor – aki a díjat átvéve is azt több generáció elismerésének nevezte - munkatársaival két, feladatát tekintve nagyon eltérő agykérgi sejttípus – a Szentágothai János által felfedezett kandeláber, illetve a neurogliaform sejtek – működését írták le. Legutóbbi jelentős eredményük szerint pedig az inzulin nemcsak a hasnyálmirigyben szintetizálódik, hanem az agykéreg bizonyos gátló idegsejtjeiben is termelődik és felszabadul.
Tamás Gábor elkötelezett nevelője a jövő kutatói generációjának, egykori tanítványai közül többen is – akár már saját kutatócsoportjukat vezetve – nemzetközi hírnevet szereztek.