Kullancsok és betegségek

A járvány sajátosságainak kiderítésére 1937-ben indult expedíció során kiderült, hogy a betegség előfordulása inkább tavasszal gyakori, s főképpen a tajgán dolgozók kapták meg a fertőzést. A betegek jelentős része azonban nem is találkozott egymással, így kétségessé vált, hogy a kór emberről terjed embere. Az addigi tapasztalatok alapján először a szúnyogokat gyanúsították az akkor még ismeretlen kórokozó terjesztésével, egészen addig, amíg az egyik beteg beszámolt róla, hogy szúnyoggal évek óta nem találkozott ugyan, ám a tünetek megjelenése előtt néhány kullancsot talált magán.

A bejelentés után felgyorsultak az események s kiderült, hogy a vizsgált területen honos kullancsok aktivitási ideje egybeesik a megbetegedésekével, egészen pontosan két hét eltolódást találtak, ami megegyezik a kór lappangási idejével. Laboratóriumi körülmények között, a fertőzött élősködők segítségével sikerült állatokra átvinni a betegséget, utolsó állomásként pedig magát a kórokozót is kimutatták. Az expedíció szakmai sikereire csak az vetett árnyékot, hogy az új vírus több kutatót is megfertőzött, a szigorú elővigyázatossági rendszabályok ellenére hárman meghaltak.

Nem sokkal később kiderült, hogy a betegség nem csak Szibériában, hanem az Uralon innen is előfordul, 1948-ban Csehszlovákiában, 1954-ben pedig Magyarországon is kimutatták. Az Országos Epidemiológiai Központ statisztikái szerint a nyolcvanas években és a kilencvenes évek közepéig évente átlagosan 250-280 kullancs terjesztette vírusos agyhártya és agyvelőgyulladásos esetet regisztráltak, 1997-ben 107 beteget jelentettek. Először 1998-ban csökkent a betegek száma száz alá, 1999-ben pedig „mindössze" 58 esetet találtak.

Az nem tudható, vajon mi állhat az örvendetes csökkenés mögött, a szakemberek szerint ebben biológiai, időjárási okok éppúgy szerepet játszhatnak, mint a védőoltás elterjedése, mindazonáltal Dr. Budai József professzor szerint a jelentett esetek csak a jéghely csúcsát mutatják. Azok, akik az enyhe, náthaszerű változattal esnek át a fertőzésen, a legtöbb esetben még az orvost sem keresik fel. Bár minden epidemiológus az oltások továbbvitelét forszírozza, tény, hogy míg korábban a foglalkozáshoz kapcsolódó oltási rendben is benne lévő kullancs enkefalitisz elleni vakcinát a közegészségügyi intézet adta az erdészeknek, állattartóknak, vadászoknak, azaz a fokozottan veszélyeztetetteknek, ez ma a munkáltató feladata és felelőssége. Utólag megbűntetik ugyan, ha egy megbetegedés kapcsán fény derül a mulasztásra, ám ez csekély vigasz a páciensnek. A vakcináció elterjedtségéről, a védőoltás forgalmi mutatóiról a közegészségügyi hatóságnak nincsenek adatai, csupán tapasztalatból tudható, hogy bár a betegek zöme felnőtt, mégis, a legtöbb védőoltást gyermekeknek adatják be a gondos szülők. Magukra ritkábban áldoznak annyit, amennyibe a háromadagos alapoltás 50 százalékos támogatással kerül.

Ismerd meg az ellenséget
A világon számtalan kullancsfaj él, az élősködő valamennyi kontinensen, Európában felfelé, a Skandináv – félsziget középső harmadáig, délre pedig a Róma-Barcelona- Tirana vonalig megtalálható. Egy Afrikában végzett vizsgálat során befogott háromezer kullancsból több mint háromszáz fajta kórokozót tudtak kimutatni, de szerencsére nálunk nincs ennyi általa terjesztett betegség. Így is mintegy tucatnyi, többnyire az állatokra veszélyes mikrobát hordoznak a nálunk honos fajok. Az emberre veszélyes két legfontosabb betegség, a vírusos agyvelőgyulladás és a baktérium eredetű Lyme-kór okozóit a közönséges, vagy népies nevén vöröshasú kullancs, az Ixodes ricinus terjeszti. Riasztó tény ugyanakkor, hogy a fertőzés nem csak a kullancs közvetítheti, hanem forralatlanul ivott, frissen fejt tehén-, juh-, és kecsketej is.

A köztudottan erdőkben, ott is leginkább a bőséges aljnövényzettel borított terülteken élő Ixodes legnagyobb ellensége a szárazság, valamint a száraz, hideg tél. Minél enyhébb, csapadékosabb telet tudhatunk magunk mögött, annál nagyobb kullancsinvázióra lehet számítani.
A nőstény több ezer petét rak, amikből először szeplőnyi, hatlábú lárvák kelnek ki s rögvest táplálkozni kezdenek, az egyszeri vérszívás után nimfává vedlenek. Ezek a már nyolclábú, gombostűfejnyi vérszívók alakulnak aztán imágóvá, ugyancsak egyszeri vérszívás után. A kifejlett imágó hím a párosodás után azonnal elpusztul, a nőstény a megtermékenyítés után újból vért szív, majd a peték lerakása után maga is követi a hímet. E fent vázolt életciklus 2-6 évig tart, ha a kullancs hamarabb jut a szükséges táplálékhoz, akkor élete rövidebb lesz, ha ínséges idők köszöntenek rá, akár évekig várhat az átalakulással. Ez alatt csak növényi nedvekkel és a harmatból nyert vízzel táplálkozik.

A fent vázolt életútból is következik, hogy a kullancs mindhárom létállapotában megtámadja az embert, ám a lárvák csak kivételes esetben fertőzöttek. Azonban első vérszívásuk során fertőződhetnek a kisemlősöktől, ezért a belőlük kifejlődő nimfák már sokkal gyakrabban hordozzák a kórokozót. A logikus az volna, ha a kifejlett kullancsok között találnánk a legveszélyesebbeket, ám a gyakorlatban még sincs ez így, mert azokat már sokkal könnyebb észrevenni, így eltávolítani a fertőzés bekövetkezte előtt.

Beépített túlélő felszerelés
Ám mielőtt elbíznánk magunkat, jó tudni, hogy a kullancsokat a természet olyan pazar túlélő felszereléssel látta el, amit az embernek sem könnyű lepipálnia. Az éhes kullancs mindig fölfelé mászik, a fűszál hegyére vagy a kisebb bokrok tetejére, ahonnan már a kistestű rágcsálókra is ráakaszkodhat. Még a kifejlett kullancs sem mászik másfél-két méternél magasabbra, ezért nem igaz az, hogy a fákról kell várnunk a potyogó veszélyt. Az áldozatára leselkedő élősködő érzékeli a test melegét, szagát, még a kilélegzett levegő széndioxid tartalma is vonzza. Az Ixodes-t a táplálékszerzésben valószínűleg a tapintás is segíti, ahogyan megérinti a mellette elhaladó kis rágcsáló vagy nagyobb emlős, azonnal megragadja.

Az ízelt lábak végén karmok, nyálkás anyaggal bevont szőrök, sőt tapadó párnácskák biztosítják a stabilitását. A fejéből előremeredő szívókát csipesz - szerű tok borítja, amely a behatolás után szétnyílik, s nem engedi kiesni. A behatolás észrevétlenségét többféle anyag segíti: a szúrás előtt a kullancs érzésteleníti a bőrt, sőt egy szaruoldó váladékot is fröcsköl rá, ami felpuhítja azt. Még gyulladásgátlót is spriccel, nehogy a fájdalom vagy a viszketés elárulja, miben mesterkedik.

Szívókájának eldugulását egy véralvadást gátló anyag befecskendezésével kerüli el, de emellett még ragasztó hatású váladékot is alkalmaz, felkészülve a napokig tartó szívásra. A kifejlett nőstény testtömegének akár 130-szorosát is kiszívja egyszerre, s ezzel párhuzamosan az eredeti térfogat 10-20 százalékára sűríti össze. A felesleges folyadékot a folyamatos nyálzás során veszíti el, s ezzel elérkeztünk az ember szempontjából legveszélyesebb mozzanathoz, mert a kullancsok esetében a fertőzés átvitelének leggyakoribb módja az, hogy a nyálmirigyekben tenyésző mikroba ezzel a nyálzással jut be az áldozatba.

Gyanús nyári influenza
Típusos esetben a kullancs-enkefalitisz betegség két fázisban zajlik, s mivel mindkét fázist jelentős hőemelkedés vezeti be, ezért kétlázas kórformának hívja a szakirodalom. Miután a kórokozó az emberi szervezetbe jut és ott szaporodásnak indul, az átlagosan két hetes lappangási idő után közepesen magas láz, elesettség, rossz közérzet, végtag- és izomfájdalom jelentkezhet, amelyek élénken emlékeztetnek az influenza tüneteire, ezért az orvosi diagnózis ilyenkor általában nyári influenza. A betegség általában kezelés nékül is elműlik egy héten belül. A betegek zöménél ezzel lezajlott a fertőzés, ám kisebb hányaduknál, mintegy 10-20 százalékuknál a vírus az idegrendszerbe jut és ott is szaporodásnak indul. Náluk a csípés utáni 2-4 héten belül jelentkezik a betegség második fázisa: az előbbinél magasabb láz, szédülés, heves fejfájás és szinte minden esetben hányás kíséri. A mozgás ügyetlenné, a tarkó kötötté válik, a beteg hol nyugtalan, ingerlékeny, hol igen aluszékony. Mivel a vírus mindenekelőtt az agykéreg és a gerincvelő mozgató idegsejtjeit támadja meg, ezért a fent sorolt tüneteket végtagbénulások kísérhetik.
Fontos tudni, hogy az esetek nagy többségében a betegség nem jut túl az első fázison, sőt a második fázis is rendszerint csak közönséges agyhártyagyulladás képében zajlik, amely szintén magától elmúlik és maradandó elváltozások nélkül gyógyul. Különösen gyermekkorban gyakori az ilyen jóindulatú forma, míg a felnőtteknél a súlyosabb lefolyásúból van több. Ma még nem tudható, mi befolyásolja a kórlefolyást, azaz mely tényezők okolhatók azért, hogy ugyanaz a kórokozó egyeseknél kisebb, influenza-szerű betegséget, míg másoknál súlyos, akár halállal végződő kórfolyamatot indít el. Igaz, a vírusok között találtak már eltéréseket, ám úgy tűnik, hogy tőlünk teljesen független, hogy adott esetben egy veszélyesebb vagy ártalmatlanabb törzs kerül előtérbe.

Időben felismert veszélyek
Jelenleg csupán a Benelux államokban és az Ibériai félszigeten nem bizonyított a kullancs által terjesztetett agyvelőgyulladás előfordulása. A védőoltás bevezetése előtt például Ausztriában ez volt a leggyakoribb központi idegrendszeri betegség.
Hazánkban elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegységben terjedtek el a betegséget közvetítő ixodes kullancsok, különösen a tölgyerdőkben, a gyertyános tölgyesekben és a bükkös tölgyesekben gyakoriak. Bár a kullancsok fertőzöttségét manapság nem mérik, korábbi vizsgálatok adatai szerint átlagosan minden kétezredik példány tartalmazza a vírust. Ugyanakkor a vérből kimutatható ellenanyagok vizsgálata szerint a Dunántúlon és az Alpokalján élő lakosság 3-19 százaléka találkozott már a kórokozóval. Az elmúlt évtizedekben felismert megbetegedések adatai alapján elsősorban Zalában, Somogyban, Vas-, Nógrád-, Komárom-, Veszprém-, valamint Győr-Sopron megyében vannak a természeti gócok.

Megfigyelések szerint a kullancs-aktivitás általában minden harmadik évben erős. Az első betegek általában már áprilisban jelentkeznek, a fertőzés előfordulása júliusban a leggyakoribb. Októberben még egy kisebb emelkedés észlelhető. A statisztikákból az is kiderül, hogy a betegek zöme a 20-50 éves korosztályból kerül ki és hetven százalékuk férfi.

Jobb félni, mint fertőződni
A kullancs-enkefalitisz elleni védekezés legbiztosabb módja a hazánkban már évek óta elérhető védőoltás. Bár a közegészségügyi szakember szerint nem volna jó, ha félelemből lemondanánk a sok szempontból egészséges kirándulásról, túrázásról, mégis, megtehetjük, hogy kerüljük a kullancs kedvelte helyeket, azaz a bozótokat, állatok járta legelőket. Pihenéshez mindig terítsünk a földre pokrócot. Mivel kullancscsípésre leginkább a magas füves, sűrű bozótos területeken és a lombos erdőkben számíthatunk, a kockázatot a megfelelő öltözékkel is csökkenteni lehet. Ajánlatos a lötyögő nadrágszárat a zokniba, az inget a nadrágba tűrni, hogy ne tudjon se bejutni, sem belül felmászni a parazita. A galléros, hosszú ujjú ingek biztonságosabbak, de ügyeljünk arra is, hogy ne a beakadást segítő bolyhos anyagból valót válasszuk a bóklászáshoz. Gyerekeknek különösen érdemes a sűrű bozótosban fehér vászonsapkát viselniük, amely megakadályozza a kullancs behatolását, és észrevehetővé teszi az ólálkodót. A kullancsriasztó kenőcs, spray jó szolgálatot tehet, érdemes még a ruhánkat is befújni vele, tudva, hogy hatása csak két-három óráig tart általában. A kirándulás végén az egész testünket vizsgáljuk át, sőt még a levetett ruhadarabokat is rázzuk ki.

Kullancsvadász rítusok

A kullancstalanítása színes folklórjának egyik kedvelt eleme a parazita megfojtása olajjal, krémmel, zsírral. Pedig ezek a módszerek inkább veszélyesek, mint célravezetők, hiszen öklendezésre késztetik az állatot, s mivel például a Lyme-kór okozója a kullancs gyomrában tanyázik, ezzel siettethetjük a fertőzést.
A bőrbe fúródott kullancs eltávolítására csak néhány óra áll rendelkezésre. Tudni kell, hogy a csípés utáni első órában az állat csak szív, ilyenkor elenyésző a fertőzésveszély. A kockázat azonban négy-hat óra után ugrásszerűen megnő, mert az állat középbelébe kerülő vérben a kórokozók néhány óra alatt fölszaporodnak, már a nyála is fertőzőtté válik, s ekkorra a kullancs már közvetlen kapcsolatban áll az áldozat érrendszerével.
A parazita kiszedésének helyes módszere, ha a fejéhez - azaz a bőrünkhöz – legközelebb fogjuk meg csipesszel és egyenletes, lassú mozgással, enyhe csavarással kihúzzuk. Vigyázzunk, ne nyomjuk meg a potrohát, mert abból kiszabadulhatnak a baktériumok. Semmilyen következménye nincsen annak, ha a kullancs feje a bőrben marad, mert abban nincsenek kórokozók, s a kitin, a szálkához hasonlóan, akár magától is kilökődik egy-két nap után. A kullancscsípés idejét jegyezzük fel, s a következő hetekben figyeljük a helyét. Ha bármilyen elváltozást vagy tünetet észlelünk, azonnal forduljunk orvoshoz.

Tévhitek:
- A kullancs a fákról pottyan az emberre. A közhiedelemmel ellentétben a kullancsok nem a magasból vetik magukat áldozatukra, hanem a fűszálakon, a bokrok levelein várakoznak. Egy-másfél méternél magasabbról igen ritkán kerül a felnőtt emberre kullancs, igaz, a gyerekeket éppen ebben a magasságban a fejükön éri leggyakrabban a csípés.

- A meztelen felsőtest veszélyes. A kullancs fénykerülő, ezért fedetlen területen ritkán csíp és nem is tud észrevétlenül a hajlatokba kerülni, ezért a nagy melegben biztonságosabb a fedetlen felsőtest, mint a bő szabású póló vagy blúz.

– A D-vitamin erőteljes, a bőrből kipárolgó szaga elriasztja a kullancsokat. Makacsul tartja magát ez a nézet, így egyesek már a kirándulás vagy nyaralás előtt szedni kezdik, ám a tétel tudományosan nincsen még bizonyítva, ugyanakkor megalapozatlan biztonságérzetet kelt, ezért inkább káros, mint hasznos.

- A háziállatokon megkapaszkodott kullancs átmászik az emberre is. A már megtapadt kullancs nem hagyja ott áldozatát, veszélyt csak addig jelent, amíg jó helyet keresve bolyong az állat szőrében.
(Forrás: dr. Lakos András: Kullancsok és betegségek, Dr. Bózsik Béla Pál: Tanácsok kullancsokról és betegségekről, www.oltas.hu)